Csak a volna ne lett volna
„Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt
és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”
Nem szeretjük, amikor mások megmondják nekünk, hogyan kellene
viselkednünk, vagy, hogy mit kellene éreznünk. Ezeket zokon vesszük, és még
néha nem kevés belső bosszúsággal is jár az ilyesmi. Talán ismerős az érzés: „meg
kellett volna tenni”. Sok mindent meg tud bánni valaki, sok mindent meg lehet
változtatni, de visszamenni nem tudunk az időben. Dolgokat nem tudunk meg nem
történté tenni. Most csak egyetlen történet motoszkál a fejemben, és annyira
hálás vagyok a döntésemért, de lehetett volna másképpen is.
Holnap lesz egy hete, hogy édesanyám felhívott, és azt
mondta: „ha akarod látni utoljára a nagymamádat, akkor itt az idő, hogy
gyertek, talán még nem lesz túl késő. Ne gondolja rólam senki azt, hogy egy
önző disznó vagyok, de azért a mama nem a szomszédban van, hogy csak úgy
átugorjak, úgyhogy volt egy fél óra, amíg azon vacilláltam, hogy menjünk vagy
maradjunk. Végül elindultunk, és így még volt lehetősége a mamának elköszönni
tőlünk, és aztán szépen csendesen, de addig énekelt, amíg végleg elaludt, abban
a reménységben, hogy az Úr másodjára is eljön erre a földre és őt is fel fogja
támasztani. Úgy búcsúztunk el tőle, hogy az újföldön találkozunk. De ha máshogy
döntöttünk volna, elestünk volna ettől a tapasztalattól.
A Biblia egyik legjelentősebb mondata hangzik el itt és
egyben az egyik legszomorúbb is: ...kellene... Valaki, aki igazán megjárja a „hadak
útját”, aki átmegy olyan hullámvölgyeken, amiket mások csak hírből hallottak és
most, hogy ott állt kézzel fogható volt a jelenléte a tékozló fiú testvére nem
örül. Csak örülnie kellene, mert ez lenne a helyes, de nem teszi. Megjátszhatná
magát, de nem tud természetesen örülni ennek a fantasztikus eseménynek, hogy a
testvére hazatért. Ez a feltételes mód... remélem messze elkerüli az életünket,
de különösen akkor, mikor az Úr számon kéri tőlünk, mit, miért tettünk, miért
nem fogadtuk el Őt, miért nem fogadtuk meg a tanácsát, stb... és csak ennyit
mondunk: Követnem kellett volna, meg kellett volna fogadnom a tanácsait, nem
kellett volna... Ez tehát az, amikor tudjuk, mit kell tennünk, de nem tesszük,
vagyis magunknak ártunk. Ne tegyük!
