Csak őszintén, hitelesen
"Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek;"
Ef 6,6-7.
Elkezdődött a 10. Campusz Fesztivál és mi újra kint vagyunk a fiatalok között a Lelki Fröccs sátorral, immár második éve. Hogy készülsz fel egy ilyen szolgálatra? Mit teszel, hogy alkalmas légy arra, hogy szolgáld az embereket? Tegyük túl magunkat azon, hogy felsoroljuk az okokat, miért NEM mennénk oda és próbáljuk meg elképzelni, miért vágynak oda naponta több ezren, főleg fiatalok. A csapatunk egyik lelkésze úgy fogalmazott: ez a fesztivál nem más, mint a Menny meghamisítása, csak hiányzik belőle a remény. Teljesen igaza van. Mindenki boldog akar lenni, mindenki fel akarja magát tölteni öröm-élményekkel, csakhogy mindezt abban a pár órában, napban képzeli el, amit ott tölt a saját maga által elképzelt módon. Azonban minél több élményt habzsol magába, annál jobban érzi azt az ürességet, ami mindig bekövetkezik egy ilyen felpörgés után. Na ekkor jövünk mi és itt van a mi nagy feladatunk. Meg kell mutatnunk, hogy csak Krisztus képes betölteni, teljessé tenni az életet és ezt nem csupán szavakkal, hanem a szolgáló ottlétünkkel kel bizonyítanunk.
Már az első nap, közvetlen a nyitás után jönnek a tavalyi ismerősök. Köszönnek, örömmel integetnek: - Nemsokára jövünk, csak letesszük a cuccot. - ígérik - de jó, hogy újra itt vagytok! Mi is örülünk, jó újra látni őket, nem voltunk kint hiába! A beszélgetések eleinte mindig vidámak, viccesek, csak később komolyodunk el, mert jönnek a gondok. Bizony olyan ez már, mint amikor a régi barátoddal újra találkozol és először elmesélsz minden jót, ami azóta történt, hogy láttad, majd jön a beszámoló a nehezéről. Egymás után nyílnak meg és mi nem szólunk közbe, nem akarjuk megmondani a tutit, csak hallgatunk, odafigyelve, érdeklődve hallgatunk. Néhány perccel, vagy akár órával később megkönnyebbülve állnak fel és indulnak tovább. De mindig megjegyzik - Majd jövünk! - és mi - Várunk!
A második nap kicsit nehezebb. Fáradtabbak vagyunk, hajnali kettőig voltunk nyitva és csak utána indultunk haza... Nem könnyű. A zene egyre jobban dübörög, a zaja elviselhetetlenebb, mint korábban és ez csak még inkább így lesz. A tömeg a szórakozást keresi, hajszolja. Mindenki beleveti magát a forgatagba, mi pedig várjuk őket, de csak később érkeznek, hisz meg kell nézni mindent. Főleg az újdonságokat, minket meg ugye, már ismernek. Jönnek újak, majd később visszatérők is. A beszélgetések nem csak estére maradnak, sokan elkezdik már a megállító játékoknál. Egy játékos arcfestés tovább tart, van idő beszélgetni és meg is teszik. Mi pedig hallgatunk és imádkozunk, hogy jó eszközei legyünk Istennek, hogy ne csalódjanak bennünk, hogy valódi segítséget tudjunk nyújtani. Majd jön a bizonyíték, egy próba formájában. Tavaly még csak a lányaink érdekelték, tavaly még állandón illuminált volt a drogoktól és az italtól, de most visszajött. Már egy éve józan, meséli. Nem mehetett így tovább, az nem volt élet. - mondja, sőt elmeséli az egész életét. Csak keveset vitázik, inkább figyel. Mi meg imádkozunk tovább érte. Majd egy bajbajutott szalad hozzánk kétségbeesetten, mint egy csapdában vergődő madár. Zokog, de ide jön, mert tudja, mi segítünk és tesszük a dolgunk. Komoly a helyzet, de Isten velünk van, megoldódik. Egy másik sarokban egy férfi sír. Ma tudta meg, hogy meghalt az apja. Hárman is köré telepednek közülünk. Arcukon részvét, együtt érző szomorúság. Csak nézem őket, nem hallom mit beszélnek, de a srác háta egyre egyenesebb, a vállait már jobban kihúzza. Egy óra sem telik el és megvigasztalódik. Azóta is vissza visszatér.
Istennek szolgálunk, az Ő erejével. Ott a forgatagban nem napi, szinte minden percnyi imánk: Mit tenne mos Jézus? Mit tennél mos Uram? Létszükségletünk ez, szolgálatunk értelme, mert kell, hogy Ő vezessen.
És igen, a kép. Ez a cédula egyszer csak ott volt az asztalon, oda támasztva a mécsestartónak. Nem tudom kik ültek ott, kik írták. Csak egyszerűen megtették, mert valamit megéreztek általunk. Jó érzés. Nem azért, mert embereknek akarnánk tetszeni, hanem azért, mert ha az Urat szolgáljuk, azt azok is tudják, megérzik, akikért tesszük ezt. De ez még csak két nap a négyből...
