Isten és a másik ember szeretete
„Az pedig
felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes
lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint
magadat.”
(Lukács
evangéliuma10. fejezet27. vers)
Az írástudók sokat vitatkoztak arról, hogy melyik a
legfontosabb tórai parancsolat. S hogy mire jutottak? Úgy 110 évvel Jézus előtt
élt Hillélt, a tudóst egy alkalommal arra kérte valaki, hogy tanítsa meg őt a törvényre addig, míg fél lábon bír állni. A bölcs kis
gondolkodás után úgy felelt: Szeresd felebarátodat, mert olyan, mint te! Minden
más parancs ennek a magyarázata.
Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? – vitatkozunk
ma is és hangzik a kérdés Jézus felé a mindenkori írástudók szájából. S a
válasz most is ugyanaz, amit elméletben olyan jól tudunk, csak hát a gyakorlat…
S a legnagyobb problémánk nem a ’Szeresd az Urat’-tal van.
Bár ez sem megy tökéletesen, de azért mégis könnyebb végigülni egy
istentiszteletet, imádkozni, hallelujázni, mint szeretetettel lenni a
samaritánus felebarát iránt, akit ne úgy szeress, „mint magadat”, hanem
3Móz.19:18-at szó szerint fordítva „mert olyan, mint te”?
Nem „mint magadat”, hanem „mert
olyan, mint te”? – Miért kell kihangsúlyozni? Mert két egymástól merőben
különböző gondolkodásmód nyilvánul meg a jól ismert fordítás és a szöveg szó
szerinti jelentése között. Az egyik álláspont az önző emberi szív embertársához
való viszonyáról beszél, míg a másik Isten szemszögéből tolmácsolja a mások
irányába elvárt viselkedésnorma kívánalmát.
Mert a törvény lényege nem az
emberi szeretet. Jézus nem azt mondta: szeressétek egymást, ahogy magatokat
szeretitek, ahogy nektek tetszik, ahogy egymást szeretni tudjátok, ahogy
számotokra jól esik, ahogy sikerül. Azt olvassuk: „Szeressétek egymást, ahogyan
én szerettelek titeket.” (Ján.13:34) Azaz, mindenféle feltétel és személyválogatás
nélkül.
Bizony, ez az igazi bizonyítéka
Istenszeretetünknek. (1Ján.4:20), ez az a csoda, amit a Lélek mindannyiunk
szívében munkál, amikor rájövünk, nem vagyunk ’nagyobbak’, mint a másik. Amikor
eljutunk - nemcsak elméletben, hanem megnyilvánulásainkban is - arra a pontra,
hogy a bűnöket, a szeretetünk mértékét, a megváltásra szorultságunkat, Isten
hozzánk való szeretetét illetően, mind egyformák vagyunk.
Isten
minden gyermekébe egyedi, csodás kincset helyezett. Így nemcsak saját
méltóságunkban vagyunk egyenlők, hanem szükségünkben és rászorultságunkban a
szeretetre és a kapcsolatokra.
S ahogy hozzád lehajolt és
bekötözött az Isten, úgy „menj, és te is akképpen cselekedjél.” (Luk.10:37)
