Miért fejted a zöldborsót?
"Te
pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz
engem."
51. zsoltár 8. verse
Egy halom fejtetlen
zöldborsó hevert a konyhaasztalon. Bátyámmal egymásra kacsintottunk, leültünk, tálat
vettünk az ölünkbe, és – anélkül, hogy egyetlen szülői utasítást kaptunk volna
erre nézve – elkezdtük szépen sorjában kifejteni őket. Egy darabig csendben
dolgoztunk, miközben én egyre sűrűbben ki-kilestem a konyhaajtón. Ez a
kukucskálás egyre feltűnőbb lett, a végén már a munkámban is hátráltatott, így
bátyám megkérdezte:
– Miért nézel ki
állandóan?
– Várom, hogy anya
bejöjjön, és megdicsérjen minket.
Persze a felnőttek
nem a borsófejtésért várják az elismerést. A felnőttek nagyban játszanak. Azt
mondják, hogy ha valamilyen hatást akarsz kifejteni a körülötted élőkre, mint politikus,
mint közéleti személyiség, mint lelkész, pedagógus, orvos, jogász, üzletember,
akkor nyíltan beszélj arról és látványosan mutasd meg, hogy te egy „jó ember”
vagy.
Bár azt is hozzá
kell ehhez a jó tanácshoz tennem, hogy a legnagyobb társadalmi megbecsültség
mellett is, Isten kizárólag „a szívben lévő igazságot kedveli”. Így a
Mindenható szemüvegén keresztül nézve, sokszor a „jó emberek” olyan gazfickók,
akik – bár látszólag tényleg sok ember sorsát javítják meg – belül kegyetlenül
önzőek és hidegen számítóak. Azok az emberek pedig, akik megfogadják Isten „bölcsességének
titkait” – bár látszólag jelentéktelen és hétköznapi személyek – belül melegszívűek,
és jó a társaságukban lenni.
Tégy ma úgy jót az emberekkel, hogy senki se
vegyen észre! Elég az, ha Isten látja „a szívedben lévő igazságot”.
