Hibáink ellenére is értékelve
„Ezért,
szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok
mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló
az Úrban.”
Pál első levele a korinthusi gyülekezetnek 15:58
Egy olyan
hitközségben nőttem föl, ahol az ifjúságvezető sok gondot fordított arra, hogy
a fiatalok közel kerüljenek Istenhez. Kirándulásokat, kreatív Biblia-köröket,
filmklubot szervezett, és a vele folytatott személyes beszélgetéseket még most
is vissza tudom idézni. Emlékszem, mikor először kért meg rá, hogy a következő Bibliatanulmányozás
során én vezessem a beszélgetést. Azon a héten, mintha megtáltosodtam volna.
Alig vártam, hogy hazaérjek a suliból, és már vettem is elő a tanulmányt.
Többször is átolvastam, aláhúztam, az idézett bibliai szakaszokat gondosan
kijegyzeteltem. Szóval alaposan fölkészültem – legalább is akkor azt gondoltam.
Maga a Biblia-kör – utólag visszaidézve – nem sikerült túl jól, valószínűleg
alkalmaztam a legtöbb kommunikációs hibát, amely egy beszélgetésvezetésben
előfordulhat. De ebből én akkor nem sokat érzékeltem, lelkesedésem töretlen
maradt. És talán nem is maga a téma motivált – bár jól emlékszem, Jézus második
visszajöveteléről volt szó –, hanem az az érzés, hogy valaki megbízott bennem.
Az ifjúságvezetőm értéket látott bennem, és ezért egy felelősségteljes
feladatot bízott rám (még akkor is, ha valószínűleg ő is tudta, nem ez lesz az
évszázad Biblia-köre). Az ő megbecsülése és értékelése is hozzájárult ahhoz,
hogy ma is „szilárdan, rendíthetetlenül buzgólkodom az Úr munkájában”.
Ugyanakkor egykori
ifjúságvezetőm egyszerűen csak rámutatott arra, hogyan működik Isten szeretete.
Azóta többet megtudtam a Mindenhatóról, és az ő értékelése és megbecsülése
képezi ma már lelki motorom üzemanyagának legnagyobb százalékát. És habár még
ma is követek el kommunikációs hibákat, meg más jellegűeket is (sajnos), mégis
tudom, hogy „fáradozásom nem hiábavaló”, mert mindez az „Úrban” van, mert
mindezt Isten motiválja bennem.
