Értünk vállalt sebek
„A mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték
össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az Ő sebei árán
gyógyultunk meg.”
Ézsaiás 53:5.
Nemrég hallgattam egy szombatkezdő áhítatot. Az előadó
hívott minket, hogy lépjünk be! Lépjünk be abba a sírboltba, ahova napnyugta
előtt helyezték el Jézus testét. Mit látunk? Megmondom őszintén, erősen kellett
koncentrálnom, hogy lássak valamit ott abban a sötét sírkamrában. Aztán lassan
kinyitotta a szemünket. Nem József sírboltjában, mert azt Jézus temetésére
adta, nem is Máriáéban, bár földi anyja volt, nem is a zsidók, sőt nem is a
rómaiak barlangjában vagyunk, annak ellenére, hogy talán mindannyian igényt
tarthattak volna rá. Sátán egyértelműen szerette volna a magáénak tudni, ezért
még le is pecsételtette, mint ami az övé. De nem volt az! Istené volt az a
Személy, és az az esemény, ami ott történt.
Isten Fia volt ott, akit a sötét sírkamrában látunk. Kezei
átlyukasztva, a durva szegek nyomai ott éktelenkednek kézfején. Homlokába
mélyen benyomódtak a tüskék, amik a fejére helyezett koszorúból kiálltak. Lábai
összekötözve. Oldalán a dárda nyoma. Ott fekszik kihűlt, összetört teste.
Isten fia feküdt ott, aki a mi bűneinkért kapott sebeket, a
mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk
legyen, és az Ő sebei árán gyógyultunk meg.
Találkoztam valakivel, akinél vese-transzplantációt
hajtottak végre. Valakinek meg kellett halnia, hogy ő még egy pár évig, esetleg
évtizedig élhessen itt a földön. Jézus pedig azért halt meg, hogy nem csak egy
pár évre, hanem örök életre hosszabbítsa meg életünket. Az Ő halála árán
nyertünk örök életet! Ez bizony kimondhatatlan, leírhatatlan, felbecsülhetetlen
érték. Kezeljük hát ennek megfelelően!