Szeretni a legkisebbeket is
Máté evangéliuma 25:40
A Dél-Afrikai Kevin
Carter fotóriporterként dolgozott. Az 1980-as évekbe az apartheid borzalmairól
készített fényképeivel vált ismerté. 1993 márciusában Szudánba látogatott. Az
egyik falu közelében egy vészesen sovány kislányt pillantott meg a földre
kuporodva. A gyerektől néhány méterre egy dögevő keselyű landolt, és türelmesen
várt. Carter mintegy 20 percet várt, hogy a keselyű közelebb merészkedjen a
kislányhoz, majd a legmegfelelőbb pillanatban elkészítette fotóját. Dolga végeztével
elkergette a madarat, majd elment. A képet még abban a hónapban jó pénzért eladta
a The New York Times újságnak. A megrázó pillanatot megörökítő fotóért Kevin
Carter 1994 áprilisában Pulitzer díjat kapott. A mindössze 33 éves fotóriporter
joggal érezhette magát karrierje csúcsán. Ahogy azonban a fénykép világismert
lett, levelek kezdtek érkezni az szerkesztőségébe.
– Mi történt a
kislánnyal?
– Mit csinált a
fotós a kép elkészítése után?
– Segített-e a
kislányon? – kérdezték.
Az újság Carterhez
fordult, akit igen zavarba hozott ez az érdeklődés, hisz otthagyta a gyermeket.
Arra hivatkozott, hogy a kislány akár beteg is lehetett, és ő nem akart
megfertőződni. A közvéleményt azonban nem győzte meg mentegetőzése. Carter –
hogy tompítsa az egyre erősödő lelkiismeret furdalást – elkezdett drogozni,
majd 1994. július 27-én öngyilkosságot követett el.
Nem könnyű megválaszolni,
miért is hagyta ott Kevin Carter azt a szerencsétlen szudáni kislányt. A
reflexszerű reakció feltehetően abból fakadt, hogy a fotóriportertől idegen
kultúrához tartozó gyermekről volt szó, akinek a cserbenhagyása semmilyen jogi
elmarasztalással nem járhat. Ez azonban nem csak Kevin Carter viselkedését
magyarázza, hanem mindenkiét, akik a gyerekekben csak haszontalan, zajongó és
zavaró tényezőt látnak. Gyerekek kinevetése, cserbenhagyása, megalázása,
esetleg tettleges bántása semmilyen jogi következménnyel nem jár. Éppen ezért a
felnőttek levetkőzhetik velük szemben azokat az erkölcsi gátakat, melyek a
munkahelyeken, a templomokban képmutató módon sosem kerülnek felszínre. A
felnőttek egymással szemben külsőleg udvariasak és illedelmesek, hiszen egyenrangú
féllel állnak szemben. A gyerekek azonban alacsonyabb rendűek – gondolják sokan
–, így velük ennek megfelelően is kell bánni.
Nos, ezért mondja
Jézus, hogy figyeljünk oda a gyerekekre is. Hiszen ha a kicsiken segítünk,
aminek semmi gyakorlati haszna nincsen – legalább is a felnőttek világában
használ mérték szerint –, akkor evvel azt bizonyítjuk, hogy szeretetünk érdek
nélküli. Csak akkor van bennünk az isteni szeretet, ha nem érdekből, hanem a
másikért segítünk.
