Sűrű ködben
Jézus ezt kérdezte tőle:”Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”
János evangéliuma 20:29
Autóval utaztunk. Éjszaka volt, sűrű köd borította a tájat. Megfeszített figyelemmel követtük a felező vonalat. Egy-két méternél tovább nem láttunk. S ahogy így haladtunk, egyszer csak hirtelen elvágták a ködöt. Jóval az autónk fölött volt csak, és minden láthatóvá vált. De ez a szakasz sem tartott sokáig. Újra ködösödni kezdett, míg végül megint abban a nagyon sűrű ködben találtuk magunkat.
Nehéz napok voltak mögöttem. Sok miért volt a fejemben: sehogy sem tudtam megmagyarázni bizonyos dolgokat magamnak, nem értettem, miért kellett úgy történniük. Miért nem lépett közbe Isten? Miért nem történt egy nappal korábban vagy egy nappal később?
S ahogy ezeken tűnödtem, Isten egy igét juttatott eszembe: “Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, az én utaim nem a ti utaitok.”
Az élet útunk is olyan, mint ez az autóút. Sokszor annyira sűrű a köd, hogy nem látunk, nem értjük, miért kellett így vagy úgy történniük az eseményeknek. És ha nem látjuk az összefüggéseket, nem értjük a miérteket, Istenbe vetett hitünk meginoghat. Hiszen hajlunk arra, amit Tamás is mondott, csak akkor hiszem, ha látom, csak akkor hiszem el, hogy Isten ott van mellettem, amikor szenvedek, ha közbelép. De mi van akkor, ha nem lép közbe? Ha megengedi, hogy szenvedjünk? Vajon akkor magunkra hagy a ködben?
“Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!” - olvassuk a mai reggeli igében.
Lehet, hogy sokunkban Tamáshoz hasonlóan kételyek jelennek meg, lehet, hogy Jóbhoz hasonlóan mi is úgy érezzük, hogy Isten rejtőzködik és nem lép közbe. Bárhogy is legyen, Jézus arra bátorít, hogy higgyünk benne, akkor is, amikor sűrű a köd körülöttünk, mert ő ott van mellettünk.
