Minden szomorúság vége

"Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könnyhullatást minden orcáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről; mert az Úr szólott."

Ézsaiás 25,8

"Éjfél volt, midőn Istennek tetszett népét megszabadítani. Mialatt az istentelenek csúfolódtak körülöttük, a nap hirtelen látható lett, és teljes erejével fénylett s a hold megállott. A gonoszok csodálattal szemlélték ezt a jelenetet, míg az igazak ünnepélyes örömmel ismerték fel megváltásuk jeleit. Jelek és csodák gyorsan következtek. Mintha minden kijött volna természetes sorrendjéből. A folyók nem folytak tovább medrükben. Sűrű, sötét felhők tornyosultak s egymáshoz ütődtek. Csupán egyetlen világos hely volt, melyen dicsfény nyugodott, ahonnan Istennek szava sok vizek zúgásához és morajlásához hasonlóan hallatszott s megremegtette az eget és földet. Ezt hatalmas földrengés követte. A sírok megnyíltak s azok, akik hitben haltak el a harmadik angyali üzenet alatt, akik megőrizték a szent szombatot, megdicsőülve jöttek elő porágyukból, hogy meghallják a békének ama szövetségét, melyet Isten köt meg azokkal, akik parancsolatait megőrizték...

... A föld hevesen megremegett, midőn Isten Fiának szava előszólította sírjaikból a halott szenteket. A halottak követték a hívást s előjöttek sírjaikból dicső halhatatlanságba öltözve s így kiáltottak: "Győzelem a halál és sír felett! Óh halál, hol a te fullánkod, pokol, hol a te diadalmad?" Ezután az élő szentek és a feltámadottak egyaránt hangos, hosszan tartó győzelmi kiáltást hallattak. Halhatatlan egészségben és erőben támadtak fel azok, akiknek teste a betegség és halál jeleivel megterhelve hullott egykoron a sírba. Az élő szentek egyetlen szempillantás alatt elváltoztak és elragadtattak feltámadt szentekkel együtt az Úr elé. Óh, mily dicsőséges találkozás! A szerető barátok, kiket a halál elválasztott egymástól, most újra egyesültek, hogy soha többé el ne váljanak.
A felhőszekér mindkét oldalán szárnyak, alatta pedig élő kerekek voltak, és midőn a kocsi felfelé szállott, így kiáltottak a kerekek: "Szent!" S a szárnyak is, minden rebbenéskor így kiáltottak: "Szent! Szent!" S az angyaloknak egész serege, amely az egész felhőt körülvette, így kiáltott: "Szent, szent, szent a seregek Istene!" A felhőn lévő szentek kiáltották: "Dicsőség! Hallelúja!" S a szekér felfelé száguldott a mennyei város felé. Mielőtt beléptek volna a városba, négyszögbe állottak fel a szentek s Jézus a középen. Fejével és vállával kiemelkedett az összes szentek és a szent angyalok közül. Mindenki megláthatta fenséges alakját és megnyerően kedves arcát...

...Ezután igen nagy sereg angyalt láttam, akik a mennyei városból jöttek; minden egyes szent számára, névvel ellátott koronát hoztak. Midőn Jézus a koronákat kérte, átnyújtották neki az angyalok és most Jézus saját kezűleg tette minden egyes szentnek a fejére a koronát. Hárfákat is hoztak elő az angyalok és Jézus minden egyes szentnek egy hárfát nyújtott át. A vezérlő angyal adta meg a hangot, mire hálás, boldog énekek hangzottak fel: az összes szentek művészi tökéllyel pengették hárfáikat és a legszebb, legtökéletesebb zene hangjai hallatszottak. Azután láttam, amint Jézus a megváltottak seregét a város kapuja felé vezette. Megragadta a ragyogó sarkú kaput, kitárta azt és felkérte az igazságszerető népet, hogy lépjen be azon. A város belsejében mindaz fellelhető volt, amiben a szent csak gyönyörködhetett. Túláradó dicsőséget láttak szemeik. Most megváltott szentjeire tekintett Jézus; arcuk ragyogott a boldogságtól; és miközben rájuk irányította szeretetteljes tekintetét, szép dallamos hangján így szólt hozzájuk: "Látom lelkem fáradozását, és elégedett vagyok. Ez a végtelen dicsőség a ti tulajdonotok az örökkévalóságon át. Szenvedésetek vége tért. Többé nem lesz sem halál, sem fájdalom, sem szenvedés, sem jajkiáltás." Láttam, amint a megváltottak serege leborult és koronáikat Jézus lábaihoz helyezték, és midőn Jézus újra felegyenesítette őket, megragadták hárfájukat és csakhamar a legszebb, s legfenségesebb zene hangjai töltötték be a mennyet s a szentek serege dicséneket zengett a Bárány dicsőségére...

...A nyelv gyenge ahhoz, hogy híven leírhatnák a menny dicsőségét. Mikor ez a jelenet teljesen kibontakozik előttem, a csodálkozástól a szavam is eláll. A menny rendkívüli és felülmúlhatatlan szépségétől teljesen elbűvölve leteszem a tollat, s elragadtatva kiáltom: "Óh, mily szeretet! Óh, mily csodás szeretet!" A legmagasztosabb nyelv sem tudja elbeszélni a menny végtelen dicsőségét és a jóságos üdvözítő örök szeretetének kikutathatatlan mélységeit!"

Részletek E. G. White: Tapasztalatok és látomások című könyvének "A szentek szabadulása, Az igazak jutalma" fejezetekből.