Becsületbeli ügy

„Bizony igaz az Úr, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják arcát.”

Zsoltár 11:7

Vajon, ha egy nap végén átgondolnánk tetteinket, mindegyikről elmondható lenne, hogy igaz és egyenes?

A bennünket körülvevő világ sokszor nem az, és ez ránk is hatással lehet.

Tegyük fel, hogy megígérünk valakinek valamit annak tudatában, hogy becsületes, tettei egyenesek, igazak. Nagyon rövid időn belül kiderül, hogy még sincs így. Vajon nekünk ebben az esetben is be kell tartanunk az ígéretet? Még akkor is becsületesen és egyesen kell eljárnunk, ha veszteséggel jár? Vagy ha ő így tett, az minket is feljogosít arra, hogy feloldjuk, amit ígértünk?

Nehéz kérdés! Különösen akkor, ha érzelmileg is érintettek vagyunk. Mert ha valaki megbánt, ha fájdalmat okoz, akkor sokkal könnyebben mondjuk azt, hogy ha ő úgy, akkor én így, ha ő ezt megteheti, akkor én is. A becsületesség, az adott szó megtartása azonban nem érzelmek függvénye. Nem a másiktól függ az, hogy én igaz és egyenes ember vagyok.

Isten sem méricskél minket, nem hasonlítgat egymáshoz. Nem mondja azt, hogy „mivel a másik ezt és ezt tette, veled is elnézőbb leszek, mert ő sokkal becstelenebb volt, mint te”.

Az egyenesség, a becsületesség sokkal inkább egy belső késztetés munkája. Egy sértett helyzetben, lehet, hogy nem jön természetesen. Harc előzi meg, mert olyankor érzelmeink, sebeink sokkal hangosabban kiáltanak, de ha Isten is teret kap, a becsületesség győz.

Nem könnyű az árral szemben úszni, nem könnyű becsületesnek, egyenesnek lenni a mai világban, mert sokszor nem éri meg: veszteséggel jár. Isten igéje azonban arra biztat, hogy mindezek ellenére legyünk azok, mert akkor egy napon megláthatjuk annak arcát, akit minden tettében a szeretet irányított.

Merjünk hát becsületesek lenni ma is, és töltsön el lelki békével az az érzés, hogy egy napon személyesen láthatjuk majd Istent.