Lesz Istennek ítélete felettünk!
„Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és egy
öregkorú helyet foglalt, ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a
tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az
égő tűz.”
Dániel 7,9
Van egy csodálatos templom
Paduaban, Olaszországban, ami arról nevezetes, hogy a híres középkori festő,
Giotto di Bondone a falára festette saját evangéliumát 1306-ban. Mivel a kor
emberei közül kevesen tudtak olvasni, számukra a képek mesélték el Jézus
Krisztus történetét. És ezek a képek valóban megindítóan beszélnek. Aki belép a
templomba szinte átélheti mindazt, ami Jézussal történt. Láthatja a születését,
nevelkedését, csoda tetteit, szenvedését és halálát, végül feltámadását is.
Aztán a szemlélő elindul kifelé a templomból és ekkor, a legvégén szembesül
Giotto utolsó üzenetével. A kijárat teljes falfelületén az utolsó ítélet képe
bontakozik ki a félhomályból. Egyszerre felemelő és megborzongató. A hatalmas
kép középpontjában az ítélkező Krisztus áll, mellette az apostolok, fölötte az
angyalok serege, kik a világ négy égtája felől összegyűjtötték az embereket. Az
ajtó fölött közvetlenül, szintén középen áll a kereszt, ami elválasztja
egymástól az üdvözültek és a kárhozottak seregét. Az előbbiek a dicsőségből,
míg az utóbbiak a szörnyű szenvedésből részesednek, ahogy kijár nekik. A pokol
kínjai nagyon szemléletesen vannak ábrázolva. A festő korának kínzó módszerei
elevenednek meg és kerülnek át az örökkévalóság dimenziójába. Milyen félelem
szállta meg azokat, akik akkor léptek ki a templomból. Rettegtek attól, hogy
mindennapi borzalmaik várnak rájuk az örökkévalóságban, ha istentelenül élnek.
Ma a középkori egyház félelmet árasztó Istenképe már a
múlté, és ez így helyes. Úgy kell látnunk az Atyát, ahogy Krisztus mutatta be
nekünk itt, a földön jártakor. Úgy kell gondolnunk Istenre, mint aki nem
gyönyörködik a meghaló halálában! Úgy kell ismernünk Őt, mint a tékozló fiú
megbocsátó, fiát visszaváró apját, kinek türelme, szeretete soha el nem fogy.
De nem szabad a másik végletbe sem esnünk. Mert igaz, hogy Ő könyörülő és
irgalmas Isten, aki késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, de ugyanakkor
igazságos is. Mert nem hagyhatja, hogy az a temérdek igazságtalanság, ami a
történelmünk alatt megtörtént, büntetlenül maradjon. Isten igazságossága
késztet bennünket ma is arra, hogy Krisztus erejét igényelve ma is szentül
akarjunk élni a világban! Mert lesz Istennek ítélete felettünk!
