Ha majd eljön az aratás...
„Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!”
Zsoltárok könyve 126:5-6
Év végi hajtás, és valahogy sehogyan sem érzed azt a bizonyos karácsonyi meghittséget. Az óváros hangulatos vásárán te csak átrohansz, amikor örök vesztesként az idővel harcolva sietsz egyik helyről a másikra. Mert nincs megállás.
Dolgozol célokért, emberekért, Istenért. Lehet hogy most éppen a zokogás korában vagy, könnyeidet hullatva küzdesz a kimerülés határán, és nem tudod, hogy éled túl a mindennapokat az év végi szabadságig. Lehet, hogy megfoghatatlan dolgokért folyik ez a küzdelem: a térdeiden töltött idő valakiért, aki kifejezhetetlenül fontos számodra. Nem tudom, hogy épp melyik „stádiumban” vagy: a könnyesben, vagy már belekóstolhattál egy kicsit az ujjongásba. Egyet viszont biztosan állítok, hogy nem ismeretlenek számodra ezek az érzések.
Istennek ma reggel egy különleges üzenete van számodra. Nem azt mondja, hogy nem lesznek soha könnyeid, hogy nem fogsz sírni a nehézségek miatt. Nem azt, hogy minden munka úgy fog menni, ahogy azt a nagy könyvben megírták, hanem hogy meglesz a gyümölcse.
Ő veled küzdi végig a pályát, és biztosít arról, hogy lesz aratás. Lesz örömünnep, amikor meglátod a Miért?-ek értelmét, amikor megismered a látszat mögött húzódó történetet, amikor ujjonghatsz fáradtságod gyümölcsén. Hát nézz fel az égre, és készülj az igazi ünnepre!
