Őszinte hitélet
„Nem mindenki, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! – megy be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”
Máté 7:21.
Szigeti Jenő professzortól hallottam először a ’Jaj Istenem!’ keresztényekről. Amikor baj van, akkor, jaj, Istenem! Amikor az élet úgy kívánja, akkor büszkén, tán kérkedőn kihúzza a mellét: Én kérem szépen keresztény vagyok! Rögtön tudja, hogy X-et „megverte az Isten!” Gyönyörűen fúj gyerekkorából megmaradt szólamfoszlányokat néha Noét összekeverve Péterrel. Máskor meg felsóhajt: Jaj Istenkém, most segíts! Szó szerint idézi a Bibliából, hogy „ezer betelik, kettő nem!” – merthogy a régi öregek azt mondták, ez is benne van a Bibliában. (Egyébként nincs benne)
Nem elég! Egyáltalán nem elég! Nem elég azt mondani, hogy Uram, Uram! Kevés!
Váczi Mihály is erről írt:
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!
Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Ha hited csak szólam – az kevés! Ha hited nem párosul tettekkel – az kevés. Ha csak addig jutsz, hogy Uram! Uram! Még nagyon az elején vagy!
Nem elég.
(Volna kedved ma 13.30-kor meghallgatni az MR1 Kossuth Rádióban az adventista félórát?)