Egy vacsora emléke
„És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.”
Lukács evangéliuma 22:19-20
Körültekintesz a családtagok és barátok csoportján. Szemed sugárzik az örömtől, boldog vagy, és boldog mindenki körülötted. Az arcod már zsibbad a sok mosolytól, de te sem akarsz másként nézni a körülötted lévőkre. Ünnep, egy szövetség ünnepe. Két szó, két „Igen”, ami gyökeresen megváltoztatja az életed, piros betűvel vési be ezt a napot a naptáradba, és örök emlék marad közted és közte; egy szövetség emléke.
Egy vacsora, amire mindvégig emlékezni fogsz. Ott ülsz az asztalnál, minden gyönyörű, minden pont olyan, amilyennek lennie kell, és érzed a levegőben a változás illatát. Igen, innentől más lesz, innentől egy új élet vár. Egy vacsora, ami egy új fejezetet nyit a rólad szóló könyvben.
Volt egy másik vacsora is, ami az egész világra változást hozott. Kenyér és a szőlő vérvörös leve, mint két „Igen” jelent meg azon az este, és egy új fejezet nyílt az emberiség könyvében. Isten Fia feláldozta magát értünk. Meghalt és feltámadt harmadnapra értünk, és egy vacsorát hagyott emlékül, amely életben tartja a reményt egészen a viszontlátásig. Egy vacsora, hogy visszanézz, mit tett az Isten érted, és hogy felemelt fejjel várd azt, ami rád vár: Isten országát.
Nézd, egy új hónap áll előtted, egy tiszta lap. Indulj neki ennek a hónapnak szívedben a kenyér és a pohár emlékével, annak az Istennek a képével, aki csak arra vár, hogy újra veled vacsorázhasson!
