Sírás helyett nevetés
„Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel.”
(30. Zsoltár 12. vers)
Fájdalommal és szenvedéssel teli világunkban milyen jó e sorokat olvasni. És mennyivel inkább vágyunk átélni azt a lelki megkönnyebbülést, amit Dávid is érezhetett, mikor e mondatok elhagyták ajkát.
Igen, szeretnénk mi is végre szabadon örülni, és megtapasztalni Jézus ígéretét „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Máté 5:4), mert már elegünk van a sírásból. Már persze, ha tudunk még sírni.
Olyan nehezen tudjuk és akarjuk megérteni és elfogadni, hogy igazán csak az tud így örülni, aki megjárta „a halál völgyét”, aki onnan a „mélységből” kiáltott fel.
Sajnos rá kell döbbennünk mi már igazán sírni sem tudunk. Különösen belénk férfiakba nevelik, ’ne sírj egy férfi nem sír’, katonadolog, stb. És a mai világ közönye csak rátesz erre egy lapáttal és szép lassan bekebelezi szívünket.
„Egyre inkább nő, azoknak a száma, akik jóízűen falatoznak és szemük se rebben, míg a TV képernyőjén légikatasztrófa, vagy földrengés letakart áldozatai vacsorájuk ’körítése’.
Beszélnek töltés nélkül, vigadoznak öröm nélkül, vágyakoznak reménység nélkül, szerelmeskednek szeretet nélkül, házasodnak hűség nélkül, vallásoskodnak hit nélkül. Keseregnek könnyek nélkül, élnek célok nélkül s céljaik vannak élet nélkül.” (Gyökössy Endre: A növekedés boldogsága 22.o.)
Dávid harcedzett férfi volt, s ugyanakkor nem szégyellte a könnyeit. Szorultságában, vagy bűnbánatban gyakran a kilátástalanság könnyei folytak végig arcán, majd később, mint ebben a zsoltárban, e cseppek hálakönnyként peregtek alá.
Vagy ott van Mária, aki szintén nem szégyellte kifejezni eltékozolt életének beismerését és könnyeivel áztatta az Üdvözítő lábát. Nem egy-két csepp volt az, amit hajával törölgetett, hanem a szíve legmélyéből feltörő zokogás.
S ha igazán szabadulásra vágysz, te sem kerülheted el Dávid és Mária útját. Borulj Jézus lábaihoz és sírj. Hidd el, ő is veled együtt sír majd és, megláttatja veled a reménységgel teli jövőt, hogy mikor visszajön az örök öröm lesz a tiéd.
Igen, szeretnénk mi is végre szabadon örülni, és megtapasztalni Jézus ígéretét „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Máté 5:4), mert már elegünk van a sírásból. Már persze, ha tudunk még sírni.
Olyan nehezen tudjuk és akarjuk megérteni és elfogadni, hogy igazán csak az tud így örülni, aki megjárta „a halál völgyét”, aki onnan a „mélységből” kiáltott fel.
Sajnos rá kell döbbennünk mi már igazán sírni sem tudunk. Különösen belénk férfiakba nevelik, ’ne sírj egy férfi nem sír’, katonadolog, stb. És a mai világ közönye csak rátesz erre egy lapáttal és szép lassan bekebelezi szívünket.
„Egyre inkább nő, azoknak a száma, akik jóízűen falatoznak és szemük se rebben, míg a TV képernyőjén légikatasztrófa, vagy földrengés letakart áldozatai vacsorájuk ’körítése’.
Beszélnek töltés nélkül, vigadoznak öröm nélkül, vágyakoznak reménység nélkül, szerelmeskednek szeretet nélkül, házasodnak hűség nélkül, vallásoskodnak hit nélkül. Keseregnek könnyek nélkül, élnek célok nélkül s céljaik vannak élet nélkül.” (Gyökössy Endre: A növekedés boldogsága 22.o.)
Dávid harcedzett férfi volt, s ugyanakkor nem szégyellte a könnyeit. Szorultságában, vagy bűnbánatban gyakran a kilátástalanság könnyei folytak végig arcán, majd később, mint ebben a zsoltárban, e cseppek hálakönnyként peregtek alá.
Vagy ott van Mária, aki szintén nem szégyellte kifejezni eltékozolt életének beismerését és könnyeivel áztatta az Üdvözítő lábát. Nem egy-két csepp volt az, amit hajával törölgetett, hanem a szíve legmélyéből feltörő zokogás.
S ha igazán szabadulásra vágysz, te sem kerülheted el Dávid és Mária útját. Borulj Jézus lábaihoz és sírj. Hidd el, ő is veled együtt sír majd és, megláttatja veled a reménységgel teli jövőt, hogy mikor visszajön az örök öröm lesz a tiéd.
