Hagyd, hogy Isten vezessen!
„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.„
(Ézsaiás 55,8)
A tizedik és tizenegyedik versben így teszi még érthetőbbé Ézsaiás a feni mondatot: „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.”
Bizony keresztényként gyakran rajtakaphatjuk magunkat azon, hogy úgy érezzük, sok-sok praktikára van szükség ahhoz, hogy embereket Őhozzá vezessünk. Az alábbi történet, szolgáljon valamennyiünknek tanulságul és bátorításul az őszinte bizonyságtevés megkerülhetetlenségére.
Egy keresztény előadó a nyugdíjas korhoz közeli, mogorva, elutasító bankigazgató jelenlétében beszél Istenről.
„Amikor helyet foglaltam vele szemben, összefonta a kezét, összeráncolta homlokát, mintha csak ezt akarná mondani: „Gyerünk, térítsen meg, ha van hozzá mersze!”…
- Szóval ön az a fickó, aki valamennyiünket térdre akar kényszeríteni. Sok szerencsét kívánok Önnek, mert arra bizony szüksége lesz…
ELŐADÓ:
Nézzék – kezdtem -, lehet, hogy tévedek, de úgy érzem, Isten azt mondja, vannak itt ma este néhányan, akiknek meg kell bocsátaniuk neki. – Hirtelen megrémültem attól, mai elhagyta a számat. – Természetesen – tettem hozzá gyorsan – Ő nem tesz semmit, ami miatt meg kellene bocsátani neki, de ez néha mégis nagyon nehéz. Úgy értem nem túl könnyű vádat találni olyan valaki ellen, aki soha semmi rosszat nem tett. Ekkor egyszerre csak úgy tűnt, egyértelmű, hogyan kell folytatnom. – Úgy értem vannak itt közöttünk néhányan, akik mint a kisgyermekek, legszívesebben felmásznának Isten ölébe, és kis ökleikkel a mellét püfölnék, ezt kiabálva: „Gyűlöllek! Gyűlöllek! Gyűlöllek! Kértelek, hogy segíts, de te nem segítettél! Tudtad, mit érzek, tudtad, mire lett volna szükségem, és te mégsem tettél semmit! Azt mondtad, szeretsz, de ez nem igaz! Ha szeretnél, tettél volna valamit, de te nem csináltál semmit. Gyűlöllek!”…
BANKÁR:
- Amikor huszonegy éves fiatalember voltam, nagyon érdekelt a vallás, és nem csak úgy általában a vallás, hanem kimondottan a kereszténység. Ez már bizony jó régen volt. Az iskolában, az egyetemen meg mindenhol foglalkoztam vele. Aztán egyszer egy nyáron, amikor hazautaztam a szünidőre, a kishúgom, Millie, aki tíz évvel volt fiatalabb nálam…
A kemény arc kezdett lágyulni.
- Szóval az egyik délután Millie hirtelen rosszul lett, tényleg nagyon hirtelen… Csak annyit tudtam, nagy baj van. Miközben kivitték a mentőbe, hallottam azt a szörnyű hörgő hangot, ami kijött a száján, és egyedül maradtam otthon.
A remegő hang megtelt érzelemmel.
- Nagyon szertettem a kishúgomat. Csupa élet volt és derű. Valódi ártatlanság, talán ha tíz percig volt szomorú élete során. Millie. Az én kishúgom. Annyira akartam, hogy éljen. Felmentem a hálószobájába, letérdeltem a sok lányos játék közé, amelyeken oly sokat nevettek a barátnőivel, azok közé a játékok közé, melyek annyit jelentettek neki, és arra kértem Istent – tényleg kértem őt -, hogy gyógyítsa meg a kishúgomat, és hozza őt haza. Sírtam. Meg mertem volna esküdni, hogy hallott engem.
…Millie nem sokkal azután meghalt, hogy a kórházba ért. Valamikor akkor halhatott meg, amikor felálltam az imádságból.
- Ezek után már semmit sem akartam Istentől – ha egyáltalán létezik. Kértem Őt, könyörögtem hozzá, hogy mentse meg Millie-t, és Ő nem tett semmit. Miért nem? Senki sem tudott rá olyan választ adni, ami akár csak részben is válasz lett volna, de valójában nem is akartam senkit sem meghallgatni. Gyűlöltem Istent, és azóta is izzik bennem a néma gyűlölet.
… Amit ön mondott – hogyan fejezzem ki érthetően -, mintha résnyire kinyitotta volna az ajtót, amelyen egyszer átpréselem magam. És akkor, amikor elkezdett a megbocsátó Istenről beszélni – hadd kérdezzem meg, ön mindig beszél erről, úgy értem, ez is az előadásának a része?
– Eddig még sohasem tettem – ráztam a fejem. – csak úgy jött. Egy kicsit kellemetlen is volt.
Brian, a bankigazgató hozzám hajolt, és mint már korábban is, kezét a vállamra tette.
- Ne érezze magát kellemetlenül! – mondta halkan. - Tudja, én ma este hazamentem. Hirtelen eszembe jutott, hol is élek. Dühöngtem, megpróbáltam haragudni, sírtam egy kicsit, és ma este – ma este olyan nyugodtan fogok aludni, ahogy már régen nem aludtam.”
Adrian Plass, Kegyes kétbalkezes visszatér (Február 19. Szombat)
Hiszem, hogy Isten gondolatai és útjai, (az Ő akarata) kizárólag őszinte kereséssel fedezhető fel. És nem csak a hallgatók számára!
Ámen
