Jót akar az Úr

„Mert én tudom az én gondolatimat, a melyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek.”
(Jeremiás könyve 29. fejezet 11. vers)
Jeremiás, eme sorai a babiloni fogságra kínálnak vigasztalást, ígéretet, mely szerint Isten hazahozza a hűségeseket, akik kitartanak és ott a távoli idegenben sem tagadják meg Őt.

Elképzelhetjük, mikor Jeremiás ezeket a szavakat tolmácsolta, mennyien mondhatták: Jót akar az Úr? De akkor miért engeded meg, hogy elhurcoljanak minket, hogy megöljék gyermekeinket, hogy szenvedjünk?

Akárcsak ma, mikor nemrég egy ismerőssel beszélgettem arról, hogy milyen csodálatos az, ahogy az Örökkévaló megteremtett bennünket. Milyen fantasztikus, ahogy a testünk felépül és működik.

Majd az ismerősöm megjegyezte: Mint tanítás, mint elmélet szép és csodálatos, de a valóság; betegség, szenvedés, fájdalom…

S valóban, rengeteg a katasztrófa, tombol a természet, megsokasodott a gonoszság, emberek milliói tengődnek egyik napról a másikra, ha van másik nap…

Én is felteszem a kérdést: Uram, meddig tűrsz még? Mikor jön a kívánatos vég? Mikor ér véget a bűn? Mikor jön a megoldás? S ha még várni kell, hogyan tartsunk ki addig?

Hogyan enyhülhet addig is környezetünk szenvedése?

Az Úr válasza ma: Megteremtettelek téged.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia