Jézus kopogtat
„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”
Jelenések 3:20.
Van néhány dolog, amit rettentő nehezen tudok tolerálni másokban. Nehezen viselem a hezitáló, kétkulacsos politikát folytató embereket. Nem érzem jól magam az önhitt, gőgös emberek társaságában. Nem tudom elképzelni, hogy naturalista strandon mutatkozzak. Néha – rémálmomban – hiányos öltözetben vagyok, és megkönnyebbülten nézek körül, amikor felébredek, hogy csak álom volt.
Nos, kiderül Jézus szavaiból, hogy kétszínű vagyok. Szeretem a világot, de szeretnék üdvözülni is. Büszke vagyok ismereteimre, vallásos múltamra.
Kiderül, hogy szegényen, vakon, és meztelenül járok, mert a menny ilyennek lát.
Legszívesebben elbújnék – és akkor valaki kopogtat.
Kinézek a kémlelőnyíláson; Jézus áll az ajtóm előtt.
Hát nem tudja, hogy kétszínű vagyok, nagyképű, szegény és meztelen? (Legalább egy törülközőt kellene magam elé tennem) Biztosan tudja, hisz Ő mondta el nekem.
Beszél is hozzám: Ha meghallom kopogtatását, bejön hozzám és vacsorázni akar velem.
De Uram, én nem vagyok olyan lelki állapotban, és hát hiányos az öltözetem is… Jaj, ha most elmegy, sose jön vissza…
Ha beengedem, hozzásegít, hogy egyenes legyek.
Ha bejön, biztos vagyok, hogy elszáll a gőgöm.
Ha bejön, fehér ruhát ad rám és betakar.
Jézusom, nem vagyok méltó, de Nélküled meg nem tudok meggyógyulni! Kérlek, gyere be az életembe!
