A szívbe írt törvény
„Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmagoknak törvényük:
Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.”
Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.”
Róma 2:14-15.
A fenti szöveg azt mondja nekem, hogy az emberi lélek hasonlítható a természet világához.
Ha körülnézünk a természetben, noha a bűn rombolását, pusztítását is látjuk, mégis sokat megőrzött a Teremtő keze munkájából, kezdeti szépségéből.
Így az emberi szívből sem ölt ki mindent a bűn. Sokan a szívükbe írt törvény alapján Isten akaratát követik, noha nincs kézzel írt törvényük.
Ez arra tanít, ha szoros, meghitt kapcsolatban élnénk Istennel, akkor teljesen természetes módon élnénk törvénye, akarata szerint.
Elkövetjük azt a hibát, hogy a törvény elvárásait kérjük számon embereken, anélkül, hogy megismertettük volna velük, hogyan lehetnének közösségben Istennel. Úgy megtartani a törvényt, hogy szívünk távol van Istentől – fából vaskarika. Egy alkalommal egy házaspárt gondoztam. Válófélben voltak. A férfi kért, hogy diktáljam le, hogy mit tegyen. Született egy lista, amely nem változtatott a helyzeten. A lista akkor használt volna, ha a szívben is változás jött volna létre.
A törvény a kőtábláról csak a tulajdonosával együtt kerülhet be a szívbe. A törvény adóját kell szeretnünk, akkor a törvénynek a szívünkben természetes helye lesz.
