Öröm a mennyben
"Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek."
Lukács evangéliuma 15:10
Csüggedt lélek, bátorodj! Akkor is, ha gonoszul cselekedtél. Ne gondold, hogy Isten talán megbocsátja vétkeidet, és talán közel enged magához. Isten megtette az első lépést. Amikor még lázadtál ellene, keresésedre indult. A melegszívű pásztor otthagyta a kilencvenkilencet és kiment a pusztába, hogy megkeresse az elveszettet. A sérült, megsebzett, pusztuló lelket szeretettel karjába zárta, és örömmel vitte a biztonságos akolba.
Abban a korban azt tanították, hogy a bűnösnek először meg kell bánnia bűneit, mielőtt Isten szeretetével felé fordulna. Véleményük szerint bűnbánattal érdemeket lehet szerezni Istennél. Ebből kiindulva a farizeusok döbbenten és haraggal kiáltották: "Ez bűnösöket fogad magához!" Azt képzelték, hogy Jézus csak a bűnbánókat engedheti közel magához. Krisztus azonban azt tanítja az elveszett juhról szóló példázatban, hogy üdvösségünk nem azon múlik, hogy mi keressük Istent, hanem azon, hogy Ő keres minket. "Nincs, aki megértse, nincs aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak" (Róm 3: 11-12). Nem azért térünk meg, hogy Isten szeressen minket, hanem Isten kinyilatkoztatta irántunk való szeretetét azért, hogy megtérjünk.
Amikor az eltévedt juh végre hazajut, a pásztor öröménekben fejezi ki háláját. Összehívja barátait és szomszédait. Ezt mondja nekik: "Örvendezzetek énvelem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett." Amikor tehát a juhok nagy Pásztora megtalál egy tévelygőt, a menny és a föld hálaadásban és öröménekben egyesül
Ellen G. White: Krisztus példázatai című könyvéből (125-126.o.)
