Béketűrés
„De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.”
Rómabeliekhez írt levél 5:3-5
„Meg tudom csinálni” - biztattam magam a fekvenyomó padon a száz kilós súly alatt. Két dolog volt, ami aggasztott. Két szempár kísérte figyelemmel, hogy küzdök a súllyal: a sógorom és bátyja. Ők nagyon sportosak – ők vittek el magukkal edzeni -, és féltem, hogy leégek. A másik problémám az volt, hogy már vagy tíz éve nem edzettem, és akkor is csak nyolcvan kilóig jutottam... Visszagondoltam minden tanácsara, amit fiatal koromban a testépítő mesterektől hallottam. Hogyan vegyük a levegőt és fújjuk ki, hogyan koncentráljunk, hogyan képzeljük el a végeredményt, és így tovább. Egyetlen gondom volt, hogy a győzelemtől elválasztott az az ötven centi!
Pál, aki a megigazulásról és a hívő győzelméről beszél egészen ezen versekig, tudatában van annak a néhány hiányosságnak, ami az örök léttől elválaszt: „Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.” - írja a második versben. Ha szabad az út a kegyelemhez, és a dicsőség várományosai vagyunk, akkor mégis miért a problémák a hívő életében? Miért a nehézség és miért a könny? Miért verték meg, űzték el, börtönözték be Pált? Dicsekedni a kegyelemmel és a reménnyel, pedig az élet inkább arról szól, hogy nincsen különbség a keresztény és a szomszédja bajai között?
A bajok között nincs is, de nagy baj, ha a két ember között sincsen. A keresztény ember ugyanis Pállal együtt látja a reményteli cél mellett az ösvényt is, ami oda vezet. Ez a megpróbáltatás – állhatatosság – kipróbáltság – reménység lépcsői, melyek Istenhez vezetnek. Istennél ugyanis a cél megvan, csak épp nekem is el kell készülnöm! Ez az, amiért Pál életében a nehézségeket is a dicsekedés kategóriájába sorolja. Hiszen ezen az úton keresztül válik valósággá a mennyei jellem.
El kell áruljak valamit! Nem is tudtam, hogy mekkora az a súly amit emeltem. Utólag derült csak ki, és szinte el sem hittem, hogy sikerült megemelni. Bárcsak az életben is hasonló történne! „Nem gondoltam volna, hogy ennyit kibír a hitem!” - mondanánk a próbák után. Ha pedig benne vagyunk a megpróbáltatásokban, akkor tegyünk meg mindent a győzelemért, hiszen az az ígéretünk van, hogy nem tesz Isten ránk nagyobb terhet, mintsem amit el tudunk hordozni.
