Tudod, ő ilyen.
Egy alkalommal panasszal mentem a főnökömhöz, mert az egyik kollégám, akivel együtt kellett dolgoznunk egy projekten, tiszteletlenül és lekezelően bánt velem. A sérelmemet ekkorra már többször jeleztem személyesen a kollégámnak is, de mivel nem változtatott a hozzáállásán, kénytelen voltam egy szinttel feljebb próbálkozni.
A főnökkel való beszélgetés során felvázoltam, hogy mi is a problémám, hogy miért nem érzem korrektnek a másik fél hozzáállását és hogy mennyire nem tapasztalom a kollégán a változás apró jelét sem. A főnök ekkor kényszeredett mosollyal csak annyit mondott:
“Tudod, ő ilyen.”
Az egész önazonosság kérdése. Sokan vannak, akik büszkén vállalják, hogy “ami a szívükön, az a szájukon”, ami önmagában nem probléma akkor, ha az a valami, ami a szájon keresztül megmutatkozik a szívből, jó, szeretetteljes és tiszta. Mert ha a szívben gonoszság, kegyetlenség, vagy rosszindulat lakozik, akkor nem olyan nagy érdem – és nem is nehéz – azt a beszédünkben, viselkedésünkben is megmutatni. De a cél nem ez utóbbi.
Milyen jó lenne, ha az emberek arról ismernének meg bennünket, hogy mindig pozitív, bátorító hangnemben szólalunk meg, jóindulatúak és segítőkészek vagyunk, és amikor egy ismerősünknek megemlítik, hogy milyen jó a közelünkben lenni, ő csak annyit válaszolna:
“Tudod, ő ilyen.”
Ami a szívünkben tanyát ütött, azt a legnagyobb erőfeszítések árán is csak rövid ideig tudjuk leplezni az ellenkezőjével. Sokkal egyszerűbb kicserélni az üzemanyagot, amivel az életünk működik: gonoszság helyett jósággal!
