Életünk lámpása
Nem szoktunk belegondolni, mert hétköznapi, és egyértelmű számunkra, hogy a lámpa fényének rengeteg hasznos funkciója van. Egy sötét szobában a lámpa fényénél találjuk meg, amit kerestünk, nem ütközünk semmi váratlan akadályba, látjuk a tárgyak színeit, és felismerjük azt is, hogy a sötétben még ijesztő árnyalak valójában csak a szél támlájára terített kabát, vagy az ágy sarkába gyűrött takaró. A lámpa fényénél annak látjuk a szobát, ami.
Ezekből adódóan, egy lámpát vagy egy gyertyát nem is azért gyújtunk meg, hogy utána eltakarjuk a fényét, hanem azért, hogy megmutassa nekünk környezetünk valóságát.
Jézus szerint szemünk is hasonló funkcióval rendelkezik. Nem csak arra való, hogy lássuk, mi van körülöttünk, hanem arra is, hogy minket jól lássanak. Ezért van az, hogy ha szégyelljük magunkat, elferdítjük az igazságot vagy nem akarjuk, hogy mások megtudjanak rólunk valami nagyon személyeset, akkor lesütjük a szemünket vagy elfordítjuk a fejünket. Olyan ez, mintha letakarnánk a fényt adó lámpát.
Akkor éljük jól az életünket, ha szemünk is betölti ezt a funkcióját, és nem kell rejtegetnünk azt, akik valójában vagyunk. Ha nem kell szégyenkeznünk, és nem kell valamilyen árnyalaknak mutatnunk magunkat. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy hibátlanok vagyunk, vagy elértük volna azt a megközelíthetetlen ideált, amit kitűztünk magunk elé, vagy valaki más állított elénk.
Meggyújtani szemünk lámpását, annyi, mint minden hibánkkal és hiányosságunkkal együtt hitelesen és őszintén éljük az életünket. Nem mások határozzák meg, kik vagyunk, és elég jók vagyunk-e, hanem Isten szerető szemének fényében látjuk és fogadjuk el magunkat. Ha ezt meg tudjuk tenni, világos lesz az életünk. És csak ez a lényeg.
