Jézussal a királyi széken
Május 6-án nagy eseményre ébredtek Nagy-Britannia lakói, olyan eseményre, ami legutóbb csak két emberöltővel ezelőtt volt látható. 1953 június 2-án, 27 évesen került az ország trónjára II. Erzsébet, aki nem csak uralkodója, de fogadott nagymamája is volt a szigetországnak. Emberek milliói nőttek fel úgy, hogy nem is ismertek más uralkodót az angol trónon, sokak számára elképzelhetetlen, hogy a himnuszt máshogy énekeljék, mint hogy "God save the Queen" (Isten, óvd a Királynőt). A királynő aztán 70 év uralkodás után, a tavalyi év szeptemberében elhunyt, helyére a fia, III. Károly lépett (ő mindössze három éves volt, mikor édesanyját megkoronázták). 74 évesen már nem is számított rá, hogy valaha király lesz, de eljött a pillanat.
Hogy ez jó, vagy rossz, azt mindenki döntse el maga, az biztos, hogy különleges dolog, hogy 2023-ban, mikor Európa nagy részén már demokratikus úton választják meg az országok vezetőit, még szem- és fültanúi lehetünk koronázásoknak és királyi hatalomátvételeknek. Nem mintha olyan jó volna uralkodónak lenni. Engem soha nem vonzott a trón. Persze, esélyem se lett volna pályázni rá, de akkor sem.
Az csak egy dolog, nem tűnik valami kényelmesnek — van egy füles fotelem, ha én lennék a király, biztosan ezt helyeztetném a trón helyére. Meg aztán ott a nagy felelősség, a lelki nyomás is. Nem lehet egyszerű egy ország uralkodójának lenni, hiszen a döntéseken, amiket meg kell hozni, emberéletek múlnak (közvetlenül vagy közvetetten). Másik oldalról viszont ott van a megbecsülés, a hatalom, a dicsőség, ami az uralkodással jár. Talán ez az, ami kárpótlásul szolgál a nehézségekért, amikor az ember király lesz. (Meg persze a sok pénz, de erről most ne is beszéljünk.)
A koronázás képét tárja elénk Isten is, de olyan koronázásét, ahol csak a jó dolgok maradtak már meg az uralkodásból. Mikor mindennek vége, és ő, mint a világmindenség uralkodója, már meghozta azokat a helyes és igazságos döntéseket, amik embermilliárdok életét mentették meg, és magához hívta azokat, akik az ő uralma alatt kívánnak élni, a követőit is uralkodóvá teszi. (Milyen ország az, ahol mindenki király?) Nem az érdemeik miatt, vagy mert jobbak lennének bárki másnál, hanem azért, mert szeretné megosztani velük a saját dicsőségét. Uralkodás a felelősség és lelki teher nélkül. Bár soha nem vágytam királyi címre, de ez a trón még nekem is vonzó.
