Szövetségben Istennel
"Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége."
Mózes első könyve 12. rész 1-3 verse
Év elején ilyenkor, bár már túl vagyunk az első hete, még élénken élhet bennünk a legújabb újévi fogadalmunk emléke és talán még mindig komolyan is gondoljuk, hogy valóra váltjuk azt. Talán épp azon vagyunk, hogy idén reálisabb céljaink megvalósítását segítni fogja az alapos tervezés, és kitartásunkat erősíti majd a komoly elhatározás. Aztán, akármilyen fogadalmaink is legyenek, majd az év során eszünkbe jut, milyen jó lenne mellénk valaki, aki segítene, hogy mindez meg is valósuljon. Valaki, aki erős, segítőkész és akire mindenkor bátran számíthatunk.
Mivel nem hiszem, hogy az Istennel való kapcsolatom lényege, hogy az általam kigondolt elképzelések valóra válását kérjem tőle, mert Ő nem egy kívánság valóra váltó automata, - úgy gondolom, érdemes megvizsgálni mai igénket abból a szempontból, hogy mit is jelent, amikor Isten kezdeményez egy kapcsolatot az emberrel.
A szöveg egyszerűnek tűnik és valóban nem is túl bonyolult, de találunk benne érdekes dolgokat.
Szóval a recept: Isten kér valamit az embertől, majd áldást ígér, ami leginkább megegyezik azzal az állommal, amit az ember legbelül valóban szeretne, majd megerősíti az emberrel kötött szövetségét. Nézzük hogy is volt ez Ábrahámmal.
Ábrahám utódot szeretett volna, nagy családot. Szerette volna tovább vinni a családi nevet, szerette volna vagyonát megbízható utódokra hagyni. Úgy gondolta, biztonságban élhetnének úgy, mint a legtöbben akkoriban, nagy családban élve, támogatva rokonaitól. De Isten másképp akarta. Tudta, ha Ábrahám ott marad, nem válhat azzá az emberré, akinek mi ismerjük őt. Mert családja támogató szeretete összekapcsolódott annak a környezetnek a szokásaival és az ott élők hitével, ami nem egyezett az Út útjával. Tudta, hogy leendő szövetségesének szüksége van egy útra, ahol megtanul egyedül rá támaszkodni, ahol a hite megerősödik, hogy minden próbát kiálljon majd, hogy jelleme fejlődjön, hogy végül valóban az Ő igaz barátja lehessen. Néha mi is végiggondolhatnánk, hogy legbelső vágyaink, igazi céljaink nem azon az úton érhetőek el, ahogy mi gondoljuk. Lehet, Isten hívása váratlan és talán soknak is gondoljuk, de biztosak lehetünk abban, hogy mindig a célhoz vezet.
Másodszor azt látjuk a történetben, hogy Isten áldást ígér. Ahogy a pátriárka történetében láthatjuk, ő utódot szeretne leginkább. Emellett otthont, ahol boldogan élhet. Isten megsokszorozza mindezt igézetében. Annyi utód, mint égen a csillag, mint ahány homokszem van a tengerparton. Kánaán pedig valóban az, amit Ábrahám szeretne: tejjel mézzel folyó föld. Mit is szeretne a ma embere? Szeretnénk boldogok lenni, szeretnénk teljes életet élni és biztonságban lenni, hogy élvezhessük mindezt. Jézus ígérete: "Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben éljenek." Valamint a valódi békesség és az igazi biztonság.
Harmadjára azt látjuk, hogy az Úr megerősíti szövetségesével a kapcsolatot. Ezen a ponton jön szóba az áldás lényege, ami kettős rétegű. Először is biztosítja Ábrahámnak a lehetséges fenyegetésekkel (ellenségekkel) szembeni védelmet, másrészt kiterjeszti a megmutatkozó pozitív dolgokat a pátriárka környezetében, vele szövetségben élőkre is. A hívő, keresztény ember életében is ilyen kettős hatása lehet Isten áldásbak. Nem csupán mi magunk élvezhetjük Isten kegyelmét, jóságának értékeit, hanem rajtunk keresztül eljuthat az áldás mindazokhoz is, akiket szeretünk, akikkel mi is jó kapcsolatban élünk. Mert a krisztusi ember mindig másokért itt élő ember ebben a világban. Ez pedig még egy igazán lényeges áldáshoz vezethet el valamennyiünket. Megtalálhatjuk életünk valódi célját és értelmét.
