Pál hite
„Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom,
kinek hittem, és meg vagyok győződve róla, hogy a nála letett kincsemet meg
tudja őrizni arra a napra.”
2Timóteus 1:12.
Szerinted nem szégyen az, amikor egy meglett felnőtt férfit
nyilvánosan megvesszőznek? Aztán meg tényleg ártatlanul egy dohos, nyirkos
börtönbe zárnak. Lábát kalodába szorítják. Nagyon elkötelezettnek kell lennie
annak a felnőtt férfinek, aki mindezt vállalja, mert úgy érzi, küldetésébe ez
még belefér, sőt, annyira bízik megbízójában, hogy teljes bizonyossággal közli:
tudom, hogy a nála letett kincsemet megőrzi arra a bizonyos napra. Egy verset
találtam ezzel kapcsolatban. Bár nem fejezi ki tökéletesen Pál elkötelezettségét,
de egy pici betekintést enged a tökéletes bizalomba.
Túrmezei Erzsébet
MÉG
NEM KÉSZ
Régi történet.
Egyházatyától arcképet kértek,
s nem tett eleget a kérésnek,
"Olyan csúf az ó-emberem
- felelte -, hogy azt semmiképpen
lepingáltatni nem merem.
Új-emberem lefesteni
pedig olyan nehéz,
mert egyre dolgozik rajta a Mester,
de még nem kész!"
Rigófüttyös tavaszi kertben
ma ez a régi történet
ébred fel bennem.
Szállnak - tűnnek az évek.
Jó volna készen lennem!
A drága Krisztus-arcot
egyre formálja a Lélek.
Szépsége néha felragyog.
De jaj, ha még mindig a régi vagyok!
Félek.
"Készíts el engem!" - kértem... s újra kérem.
Hiszen Te megváltottál drága véren.
Ne pihenjen, ne nyugodjék kezed,
míg műved rajtam be nem végezed!
Amit Te kezdtél,
soha nem maradt félbe semmi sem.
Újjá formálsz egészen engem is.
Hiszem.
