Nincs ok a csüggedésre
"Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek"
Zsoltárok könyve 42:12
Ábrahám több volt, mint csüggedt, amikor az akkorra már egyedül maradt fiát kellett vinnie az áldozati oltár felé. De ő volt a legboldogabb, amikor az oltár lángja fellángolt, de egy kos égett rajta a fia helyett.
A sareptai özvegy bizonyára nem ugrándozva, hanem mélységes szomorúsággal mehetett tüzelnivalót gyűjteni az utolsó vacsorájukhoz, ami után egyetlen reménye az maradt, hogy meg
halhat a fiával. Talán még akkor sem tudott a csüggedtségnél egyebet érezni, amikor Illés azt kérte tőle, hogy az utolsó marok lisztecskéből és néhány csepp olajból neki készítsen ételt - ugrás a semmibe. De Isten láthatatlanul megsokszorozta a keveset - ameddig kellett elég volt. A halál helyett egy isteni csoda átélője lehetett. Kár volt szomorkodni.
Dániel és társai több, mint biztos, hogy elcsüggedtek, amikor fogolyként kerültek Babilonba. De Isten neve rajtuk keresztül lett ismert abban a birodalomban az ő jelenlétükön és hűségükön keresztül. Nem örültek, amikor a tüzes kemencébe vetették őket, de páratlan tapasztalatban volt részük, amikor Isten Fia eljött értük a tüzes kemence lángjai közé.
Jézus halálakor a tanítványok csüggedésére nem volt és nem is lesz szó, ami kifejezhetné ennek a mélységét. A legsötétebb éjszaka a feltámadás szempontjából viszont a legnagyobb győzelemmé vált! Amit a legrosszabb eseménynek gondoltak, a leghatalmasabb diadallá változott a feltámadás reggelére.
Amikor elcsüggedünk, azt gondoljuk, hogy nincs kiút. Pedig Istennél ezer út van ott is, ahol mi egyet sem látunk. Jó lenne ezt a legsötétebb napokon feleleveníteni magunkban!
