Kegyelemből, hit által

„ Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.”

Efézus 2:8-10

Kegyelem. Nem igazán értjük. Bár lehet, hogy tudunk egy-két szép definíciót, a lényeget mégsem a könyvekből tanuljuk meg. A kegyelem a bűnös emberek kiváltsága, amit alapvetően két dologgal lehet eljátszani: 1. nem kérünk belőle, 2., meg akarjuk fizetni az árát.

Az első esetben az a tragédia, hogy nem látjuk kétségbeejtő helyzetünket: „a bűn zsoldja a halál” (Róma 6:23). Ezen belül is van két lehetőség: Az egyik, hogy nem ismerjük Istent, nem ismerjük a törvényét, ezért fel sem tűnik, hogy perben állunk Istennel. De az is előfordulhat, hogy a farizeushoz hasonló fohász hagyja el szánkat: „köszönöm, hogy nem vagyok olyan bűnös, mint az a másik”.

Az Isten kegyelme egyik esetben sem fog rajtunk segíteni – mert nem látjuk be, hogy szükségünk van rá, ezért nem fogjuk kérni sem. Pedig kellene.

A kegyelem és üdvösség félreértelmezésének másik gyakori módja, hogy valahogyan meg akarok dolgozni érte. Szolgai engedelmességgel, törvények és szabályok betartásával, vezekléssel, vagy önfeláldozó szolgálattal. Netán pénzzel… (amire azért volt intézményesített rendszer a középkori egyházban.)

Krisztus engesztelő halála tökéletes és elégséges volt minden ember bűnének megváltására. Ehhez én semmit sem tudok hozzátenni. Az üdvösség Isten ajándéka, ami hitben kell elfogadni.

Legalább olyan nagy hit kell hozzá, mint mikor elhitték a zsidók, hogy az egyiptomi tíz csapás idején a bárány vérével megkent ajtófélfát látva elkerüli az elsőszülötteket az öldöklő angyal.

Az üdvösség nem csupán a vágyva vágyott örök élet. Itt elsősorban helyreállt kapcsolatokról van szó. Örök élet a Teremtő és Megváltó Istennel, olyan kiváltság, amit emberileg soha nem tudnánk megfizetni.

Legfeljebb meghálálni – ha felfogtuk, átéltük miről is van szó.

A kegyelem számomra ott kezdődik, hogy porba sújtva, megtörten látom magam nyomorúságát, és várom a méltó ítéletet. Aztán belekapaszkodok Isten ígéreteibe, az újrakezdés lehetőségébe – és kezdek felfelé nézni, felemelt fővel járni, mert Krisztusban, biztonságban vagyok.

Ráadásként az egyik legszebb vers a kegyelemről:

Reményik Sándor:

Kegyelem

Először sírsz.

Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal –

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal,

Szótalanul, gondolattalanul

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság,

A mindennapi szörnyű szürkeség

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés,

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.