A hívő kiváltsága

Zsoltár 37:4-7. (Új prot.ford.)
Mi a hívő ember kiváltsága? Hogy van valaki, akiben bízhat. Aki
tökéletesen ismeri őt. Az indítékokat. Szíve vágyát. A bűn miatti könnyeit. Az
elhibázott lépéseket. A jóvá-tenni-akarást. És ez a Valaki a végén előhozza az
igazságot.
Egy bírósági tárgyalóterem képe jelenik meg lelki szemeim
előtt. A vádlott ül a vádlottak padján. A tanuk ellene vallanak, az események,
az időpontok kuszák, egyre jobban belekeseredik a reménytelenségbe. Aztán
feláll az ügyész, és tökéletesen bebizonyítja bűnösségét. Sehol egy kiskapu,
sehol egy menekülési ajtó. A vádlott már hallja belső fülével, hogy hány év
szabadságvesztésre ítélik. És ekkor történik valami. Feláll az ügyvéd.
Méltóságteljesen előre megy. És elmondja védőbeszédét. A teremben néma csend.
Lélegzetvisszafojtva figyel mindenki. Aztán a bíró ítéletére várnak. „Álljanak
fel!” És kihirdetik az ítéletet: A vádlott – SZABAD! Elmehet!
„Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő
munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Légy
csendben, és várj az Úrra!”
Még ma kezdd el a teljes Rá-hagyatkozást!
Holnap már késő lehet!