Krisztus jó illata
„Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között”
(Pál második levele a Korinthusiakhoz 2. fejezet 15. vers)
Mikor Henit elhívtam randevúra, egyet vacsorázni, lényegében már ekkor megkértem a kezét… mindmáig emlékszem milyen kellemes parfümöt használt. Emlékszem, mert a este volt és a félhomály és a sötét még jobban felnagyítja az illatokat. Aztán emlékszem milyen volt először beleszagolni a hajába, megszagolni a bőrét…
No és természetesen én is igyekeztem a legillatosabban megjelenni, amikor találkoztunk. Lehetőleg nem egy jó tekerés után állítottam be hozzá…
Azóta eltelt nyolc év, és ennyi idő után már a szagok sem okoznak problémát. Hiszen most már ismeri ő is, és tudom én is milyen, amikor izzadt, amikor fáradt, amikor a fokhagymás vacsora után beszélgetünk, amikor kialvatlanul ébredünk… és mégsem fújjogunk, mégsem fintorgunk, hogy ugyan már takarodj, nekem ilyen gyűrötten, ilyen büdösen nem kellesz.
Pál azt állítja mi Jézus illata vagyunk a világnak. Nem tudom ki, hogy van vele, de én néha nem illatosnak, hanem szagosnak érzem nemcsak más, de a saját keresztényi mivoltomat is. Éppoly erőltetettnek, éppoly őszintétlennek, mint mikor a randevún még hazudunk is, csak nehogy kiderüljön valami rossz rólunk. Igen, mindent befújunk drágának látszó, olcsó pacsuri kölnivel és így úszunk, így tempózgatunk ebben a mondvacsinált rózsaszín illatfelhőben.
Hogy meddig megy ez így? Amíg végre megértjük, hogy nem magunknak kell gyártanunk a szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb hívői illatokat. Nem magunknak kell kiizzadnunk az üdvösséget, mert bíz annak nem illata, hanem szaga van…
Az előző vers így szól: „Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.” (2Kor.2:14)
Jó lenne végre nemcsak drága öltönyös kereszténynek lenni, hanem szégyenérzet nélkül engedni és hagyni, hogy az látszódjon meg a gyerek pelenkázásakor, busz után rohanva, melósruhában, wc pucolás közben, munka után elaléltan hazaérve, miközben megcsap a mosogató felől a mosatlan szaga: milyen jó Jézushoz tartozni!
S hogy „ezekre kicsoda alkalmatos?” (2Kor.2:16)
Akik nem akarnak másnak, szebbnek, többnek, illatosabbnak látszani, mint akik valójában. Akik nem tettetik magukat, akik felvállalják gyengeségüket és erőtlenségüket, akik nem tettetett mosollyal és fél szívvel mondják:
"Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten igéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban." (2Kor.2:17)
