Kiben bízhatunk?
A bizalom szóra a következő meghatározást kaptam: a
meggyőződés érzése, hogy egy személy vagy egy esemény az elvárásainknak,
elgondolásainknak megfelelően fog viselkedni, alakulni. A kölcsönös bizalom a jó kapcsolat alapja.
Az egyik és talán a legfontosabb érzés a szeretet mellett, a
bizalom. Bizalom a szüleinkben, a családunkban, a barátainkban, a
munkatársainkban, az állatainkban, a környezetünkben és sorolhatnánk.
Mindenkiben a bizalmat keressük, bár a mai társadalom talán ezt a fogalmat sem
úgy éli meg, mint anno. Az elkeseredett világ azt az elvet kezdi követni, hogy
„ahogy velem bánnak, úgy bánok én is, ha bántottak, elárultak, én miért tennék
másként?”
A bizalom már kisgyermekként ott van mindannyiunkban.
Teljesen természetesnek vettük, hogy amikor elkezdtünk totyogni, szaladni vagy
biciklizni, akkor szüleink, nagyszüleink rohantak, ha látták baj lesz vagy
segítettek felállni egy-egy esés után és egy kis vigasztalás kíséretében
haladtunk tovább. Ahogy növekszünk bele az életbe ez úgy csökken. A környezetünk megoszlik, és már nem csak
segítő szándékú emberek fognak körülvenni. Érkeznek olyan emberek is az
életünkbe, akik „segítenek” abban, hogy
páncélt növesszünk magunk köré és minden ember irányába bizalmatlanságot
érezzünk. Félünk bízni, félünk hinni és félünk bárkinek megnyílni, hiszen a
titkok, a belső világ és lelkünk legmélyebb gondolatai , érzései, mind-mind
bizalmon alapulva tudnak megnyílni, de ha ez hiányzik, akkor lényegében mély
kapcsolatokat sem tudunk kialakítani embertársainkkal, mert a bizalmatlanság
megmételyezi az életünk és akarva-akaratlanul visszahúzódunk és inkább
egymagunk éljük a kis életünket. Ez az
ember.
De most nézzünk tovább! Bizonyára feltűnt, hogy a fenti
felsorolásból kihagytam Istent. Nem véletlenül.
Egy kis személyesebb
élményt szeretnék pár mondatban leírni. Elég fiatal vagyok. Tervekkel és
célokkal indultam el egy úton. Bizonyára mindenkinek ismerős, hogy eltervezi a
dolgokat, mindenről pontos menetrendet kreál és a dolgok tökéletesen elkezdenek
másik irányba menni. Ez olyan lelombozó tud lenni néha. Nem volt ez velem sem
másképp. A tervek és a célok, amiket kigondoltam nem feltétlenül valósultak
meg, bár ha jobban végig gondolom valamennyi része mégiscsak. Isten másképp
látta/látja az életem. Teljesen más célokkal formálja az életem, egy olyan
irányba és egy olyan helyen, ami nem volt tervben. Eleinte talán harcoltam
ellene, de be kellett látnom, hogy amit Isten akar, az fényévekkel szuperebb,
mint amit én akarok.
Az Istenbe vetett bizalom egy olyan valami, amit ki sem
kellene emelni. Minden keresztény emberben automatikusan ott kellene legyen. De
nincs. Miért? Mert Sátán behozta a bűnt és mi emberek hibát követtünk el.
Sokszor tekintünk úgy Istenre is, mint embertársainkra, bizalmatlanul,
kételkedően, reménytelenül vagy épp hitetlenül. De elfelejtünk egy nagyon
fontos dolgot: Ő ISTEN! és nem ember!
Az Ige azt mondja, hogy
„akit az Úr ajánl.” , ezt kiegészíteném annyival, hogy amit, ahová,
akivel, amiért, ahogyan az Úr ajánlja!
Nagyon fontos: Isten mindig ajánl lehetőségeket arra, hogy
beteljesítsük, amit eltervezett életünkre. Sokszor nem értjük, bizalmatlanok
vagyunk ezt a tervet illetően, mert megbántottak, kihasználtak és rosszul
bántak velünk, de Isten soha nem tenné ezt. Az életünket Tőle kaptuk, nem akarná
rossz irányba terelni. Egyetlen dolgot kér, hogy bízzunk Benne, tervében és a
segítő szándékában. Neki egy csodálatos terve van az életedre nézve!
Felismered? Elindulsz az úton?
Áldott napot!
