Kiben bízhatunk?


„Mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.”


A bizalom szóra a következő meghatározást kaptam: a meggyőződés érzése, hogy egy személy vagy egy esemény az elvárásainknak, elgondolásainknak megfelelően fog viselkedni, alakulni.  A kölcsönös bizalom a jó kapcsolat alapja.

Az egyik és talán a legfontosabb érzés a szeretet mellett, a bizalom. Bizalom a szüleinkben, a családunkban, a barátainkban, a munkatársainkban, az állatainkban, a környezetünkben és sorolhatnánk. Mindenkiben a bizalmat keressük, bár a mai társadalom talán ezt a fogalmat sem úgy éli meg, mint anno. Az elkeseredett világ azt az elvet kezdi követni, hogy „ahogy velem bánnak, úgy bánok én is, ha bántottak, elárultak, én miért tennék másként?” 


A bizalom már kisgyermekként ott van mindannyiunkban. Teljesen természetesnek vettük, hogy amikor elkezdtünk totyogni, szaladni vagy biciklizni, akkor szüleink, nagyszüleink rohantak, ha látták baj lesz vagy segítettek felállni egy-egy esés után és egy kis vigasztalás kíséretében haladtunk tovább. Ahogy növekszünk bele az életbe ez úgy csökken.  A környezetünk megoszlik, és már nem csak segítő szándékú emberek fognak körülvenni. Érkeznek olyan emberek is az életünkbe, akik „segítenek” abban, hogy  páncélt növesszünk magunk köré és minden ember irányába bizalmatlanságot érezzünk. Félünk bízni, félünk hinni és félünk bárkinek megnyílni, hiszen a titkok, a belső világ és lelkünk legmélyebb gondolatai , érzései, mind-mind bizalmon alapulva tudnak megnyílni, de ha ez hiányzik, akkor lényegében mély kapcsolatokat sem tudunk kialakítani embertársainkkal, mert a bizalmatlanság megmételyezi az életünk és akarva-akaratlanul visszahúzódunk és inkább egymagunk éljük a kis életünket.  Ez az ember.


De most nézzünk tovább! Bizonyára feltűnt, hogy a fenti felsorolásból kihagytam Istent. Nem véletlenül.


Egy kis személyesebb élményt szeretnék pár mondatban leírni. Elég fiatal vagyok. Tervekkel és célokkal indultam el egy úton. Bizonyára mindenkinek ismerős, hogy eltervezi a dolgokat, mindenről pontos menetrendet kreál és a dolgok tökéletesen elkezdenek másik irányba menni. Ez olyan lelombozó tud lenni néha. Nem volt ez velem sem másképp. A tervek és a célok, amiket kigondoltam nem feltétlenül valósultak meg, bár ha jobban végig gondolom valamennyi része mégiscsak. Isten másképp látta/látja az életem. Teljesen más célokkal formálja az életem, egy olyan irányba és egy olyan helyen, ami nem volt tervben. Eleinte talán harcoltam ellene, de be kellett látnom, hogy amit Isten akar, az fényévekkel szuperebb, mint amit én akarok.


Az Istenbe vetett bizalom egy olyan valami, amit ki sem kellene emelni. Minden keresztény emberben automatikusan ott kellene legyen. De nincs. Miért? Mert Sátán behozta a bűnt és mi emberek hibát követtünk el. Sokszor tekintünk úgy Istenre is, mint embertársainkra, bizalmatlanul, kételkedően, reménytelenül vagy épp hitetlenül. De elfelejtünk egy nagyon fontos dolgot: Ő ISTEN! és nem ember!


Az Ige azt mondja, hogy  „akit az Úr ajánl.” , ezt kiegészíteném annyival, hogy amit, ahová, akivel, amiért, ahogyan az Úr ajánlja!


Nagyon fontos: Isten mindig ajánl lehetőségeket arra, hogy beteljesítsük, amit eltervezett életünkre. Sokszor nem értjük, bizalmatlanok vagyunk ezt a tervet illetően, mert megbántottak, kihasználtak és rosszul bántak velünk, de Isten soha nem tenné ezt. Az életünket Tőle kaptuk, nem akarná rossz irányba terelni. Egyetlen dolgot kér, hogy bízzunk Benne, tervében és a segítő szándékában. Neki egy csodálatos terve van az életedre nézve! Felismered? Elindulsz az úton?


Áldott napot!