szerda, szeptember 14, 2016

Isten védelmében

Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.”
(91. Zsoltár 1. vers)

Megfigyelted már, hogy mit csinál egy kisgyerek, ha mint idegen közeledsz hozzá? Igen, azonnal odaszalad szüleihez és édesanyja vagy édesapja lábát szorítva mögéjük bújva les vissza rád. S ugyanez figyelhető meg az állatvilágban is, ahogy a kicsinyek szüleik árnyékában rejtőznek el.

De mi történik később, mikor öntudatára ébred egy gyermek? Kamaszkorban már nem keressük szüleink közelségét, sőt… csak semmi érintés, semmi puszi, minél messzebb, minél távolabb… Aztán persze, ha baj van, akkor jön: Apa segíts! S vannak, akik szerint ez így van jól.

Most az olimpia idején figyeltem fel arra is, hogy rengeteg sikeres sportoló gyermeke (aki maga is sportol), úgy nyilatkozott, hogy nem szeretné, ha összehasonlítanák apjával, vagy anyjával, és minden lehetőséget megragad azért, hogy kilépjen szülei árnyékából.

S a megkérdezettek között csak egy kerékpáros volt, aki azt mondta, hogy végtelenül hálás azért, hogy ő is ott tekerhet, ahol korábban az édesapja. Sőt, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy az egyik legnagyobb kerekes – hiszen az apja egyben az edzője - ad neki minden nap tanácsot.

Ezen példák után szeretném, ha elgondolkodnál azon; Te hogyan viszonyulsz a mennyei Atyához? Az öntudatára ébredt Ádámhoz hasonlóan elbújsz előle, kerülsz vele minden kontaktust, vagy Dáviddal együtt azt mondod:

Én oltalmam, váram, Istenem; ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége.

Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.” (Zsolt. 91:2-7)