Mosolyra görbült száj


"Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek:" János evangéliuma 16:22




Szomorúság. Ez az érzés nem ismeretlen előtted és előttem sem. Ott állunk a pályaudvaron és elintegetjük szerettünket, akit egy ideig nem fogunk látni. Nem mosolygunk. Ha nem is könnyes a szemünk, de a lelkünk szomorúan nyugtázza az ürességet, amit a kedvesünk hagyott maga mögött.


Aztán az igaztalan vádak viharában nem görbül mosolyra a szánk, leginkább magunkba roskadva és szomorúan kémleljük az eget új célokat keresve.


Van, amikor túl gyakran állunk zárt koporsók fölött és csak mérhetetlen fájdalmat érzünk, amit ki nem mondhatunk szavakkal, a szomorúság ráül a szemünkre, szánkra...


Oly régen az emberiséggel karöltve jár a szomorúság. Jézus, az emberré lett Isten is kapott ebből a csomagból. Amikor sírt Jeruzsálem felett, amikor tanítványiért, aztán az egész emberiségért könyörgött. Amikor halála előtt búcsúzkodott, pontosan tudta mit éreznek a szerettei. Az elválás amit akkor élt át, amikor Atyjától elbúcsúzott egy kis időre, megértette vele a többiek fájdalmát. Ezért szavaival gyógyítani próbált. A boldog jövő ígéretét adta nekik, és addig a Szentlélek jelenlétéről biztosította őket.


S ahogyan akkor, szavai nyugtatólag hatottak rájuk, úgy ma nekem is valami békét kölcsönöztek. Lesz egy nap, amikor az örömöt senki sem veheti el tőlem. Jön egy nap, amikor minden gonosz megszűnik. Eljön az a nap, amikor végre hazamehetek. Igen, Jézus visszajön, mert ez olyan biztos, mint, ahogy megszületett. Jézus az ő visszajövetelének ígéretét adta, de nem úgy jön vissza mint egy kisbaba, hanem mint király, aki megítéli a földet és végre véget vet politikai pártok acsarkodásának, pénzügyi és gazdasági válságoknak, a terrorizmusnak, a családi erőszaknak, a rákos és genetikai betegségeknek...


Emléke sem marad ennek a sok rossznak...Jézus új eget új földet teremt! Görbüljön mosolyra a szád már ma!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet