szerda, május 25, 2011

Isten kegyelméből élünk




„Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!”
(Jeremiás siralmai 3. fejezet 22-23. vers)


Milyen szép és felüdítő ez a Bibliavers. Csak a szövegkörnyezet, az életkörülmények, ahol ezek a szavak elhangoznak. Egy siralmas helyzet közepette. Mikor minden kietlenné vált. Sírás és sírás mindenünnen, s a próféta is zokog.

S ahogy olvassuk ezt a könyvet, mely egyben egy pontosan megszerkesztett irodalmi remekmű, rádöbbenünk, hogy mennyire másként zokog az Isten embere, mint mi.

Most itt a betegágyban pirít rám, mikor olvasom. Mert azon gondolkodom, miért pont velem, miért pont most, miért kellett mindez. De elfeledkezem arról, hogy bizony ott is maradhattam abban a balesetben.

Mennyire igazad van öreg Jeremiás. Nem rajtam fordul meg sorsom kereke, hanem az Ő kegyelmességén, az Ő irgalmán. Nem azon kell filozofálni, miért, s miért se.

Ő ott volt, életben tartott, de nem a miértek kincsének kiásására, hanem hogy ahol vagyok, Róla beszéljek, Őt mutassam be.

S te is, aki e sorokat olvasod, adj hálát, hogy Isten felkeltett ma reggel és adott még egy esélyt, arra hogy még szorosabban kapaszkodj az Ő segítségébe.

S hűségét abban mutatja meg, hogy:

„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” (1Kor.10:13)

S elmondhatjuk, hogy

„Ez a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra.” (2Kor.4:17-18)