Az ország titka
Majd ismét szólt: Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt.
Egyszer valaki elhatározta, hogy a disznót megtanítja arra, hogy ne menjen a pocsolyába. Elküldte az egyetemre, ahol szakképzet professzorok foglalkoztak vele. Sikerült is eredményesen elvégezni. Boldogan ment hazafele, öltönyben, nyakkendőben. Útját állta egy pocsolya. Mit tett hősünk? Jól meghentergett örömében.
Egyszer valaki azt vette észre, hogy egy kígyó ég a tűzben. Nem teketóriázott, odanyúlt, hogy kimentse. De a kígyó megmarta, így visszaesett a tűzbe. Ekkor emberünk egy bottal próbálta megmenteni. Valaki látta ezt a jelenetet és elkezdett nevetni. „Hisz megmart!” – mondta.
Igen, mert a kígyónak ilyen a természete, de az enyém nem olyan, ezért mentettem meg.
Kígyó, disznó vagy ember… teljesen mindegy. A természetünk, a legmélyebb énünk. Ha eldöntjük, hogy apránként dolgozunk a bűn kérdésén, újra meg újra kudarcot vallunk, mert a természetünkkel van baj.
Ezért hasonlítja Jézus a kovászhoz azt a munkát, amelyet a menny véghezvisz az emberben.
Nem kívülről kell befelé, hanem bentről kifelé. Persze, maga a kovász kívülről kerül a lisztbe, ahogy Jézus is a Szentlélek által kívülről kerül a szívünkbe. De aztán legbelülről kezdi az átalakító munkát.
Albert Schweitzerhatalmas koponya volt. Zeneművész, kutató orvos. Mégis, ez a mélyen hívő ember úgy döntött, hogy elmegy Afrikába, és a kis néger gyerekek sebeit kötözgeti. Egyik alkalommal a következő prédikációt mondta el: „A ti szívetek olyan, mint egy szemetes falu. Tele van szeméttel és gonosz törzsfőnökökkel. A falut ki kell takarítani, és a törzsfőnököket el kell kergetni. Én tudok is valakit, aki ezt meg tudja tenni. Jézusnak hívják.”.
„Engedett neki a világegyetemben minden bolygó és minden kis virág. Csak egy van, ami dacos engedetlen, az emberszív, e csöppnyi kis világ.” Ámen
