Meghalni a bűnnek
„Így azt tartsátok ti is magatokról,
hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!” Rómabeliekhez írt levél 6:11
Sajnos vannak kétségbeesett emberek,
akik problémáik egyedüli megoldásának az öngyilkosságot választják. Esélyt és
reményt sem látnak arra, hogy a válságukból ki lehet szabadulni. Valami hasonló
kilátástalanságot érzünk akkor is, amikor felismerjük, hogy Isten előtt akkor
is bűnösök vagyunk, ha rendkívül rendes embernek ismernek bennünket. Épp ebben
a szakaszban írja Pál, hogy a bűn zsoldja (bére, fizetsége): halál (6:23). Ha ez igaz, akkor
mindannyian halálra vagyunk ítélve, mert szívünk szándékai is gonoszak. Halálos
csapdában vagyunk, melyből csak Jézus Krisztus tud megszabadítani.
Amikor valaki megkeresztelkedik,
jelképesen meghal – a bűn terhe nem nyomasztja többé. A hullámsír azonban nem
takarja el örökre, hanem új életre támad fel, amelyben már nem a bűn és Sátán
uralkodik, hanem Krisztus. Erre emlékeztet a mai Ige, illetve az előtte lévő
mondatok: „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk
megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy
többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha
pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk (Róma
6:6-8).
Ez a keresztség, amelyről a Biblia
beszél, nem egy mágikus bűn-lemosás, hanem a valódi, érett hitnek, a Krisztus melletti
döntésnek, és az ÉN-központú életnek a feladása. Ennek külső jele a
keresztvízben való alámerülés és kiemelkedés. A bibliai keresztséget megelőzi a
bűnösségünk felismerése, a bűntől való szabadulás őszinte vágya, és a
meggyőződés, hogy a kilátástalannak tűnő helyzetünkre nem az öngyilkosság,
hanem az ÉN halála, és újjászületés hoz megoldást.
Ez nem az élet eldobása, hanem épp a megtalált igazi élet!
