szerda, szeptember 15, 2010

Az önuralom értéke

„A ki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és a ki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.”
(Példabeszédek könyve 17. fejezet 27. vers)
Egy vallási műsor riportere az utcát járva kérdezgette a járókelőket, hogy mondjanak valamit az önmegtagadásról, az önuralomról, az alázatról. Az idősebbek többsége megjegyezte; hát igen, biztos boldogabb lenne a világ, ha ezeket gyakorolná.

A valóságot azonban egy fiatal kamasz véleménye tükrözte a legjobban, miszerint; Mindez ma nem trendi.

S valóban, ma a modern pszichológia által támogatott legnépszerűbb nevelési módszerek, mind azt állítják; nem szabad a gyermekek egyéniségét korlátozni; nem szabad elfojtani a bennünk lévő érzelmeket.

Sőt vannak teológiai irányzatok is, melyek Isten szeretetét túlhangsúlyozva állítják, hogy az Örökkévaló az Őbenne való hiten kívül semmit nem vár el tőlünk. Úgy fogad el, ahogy vagyunk.

Sokszor hallok olyan hangokat is, miszerint mi olyan gyengék vagyunk, hogy magunktól nem is tudunk megváltozni. Csak Isten tud minket formálni. Nekünk le kell mondani akaratunkról, az énünkről és majd Ő cselekszik bennünk és általunk.

S két véglet között őrlődünk; vagy dicsőítés érzelmi túlfűtöttséggel, vagy minden érzelgősségtől mentes komoly, intellektuális igehirdetés. S elfelejtkezünk arról, hogy Isten szeretetével szól az értelmünkhöz, és elménk megújulásának (Róm.12:1-2) bizonyítéka a „szeretet által munkálkodó hit”. (Gal.5:6)

S miközben elolvasod az alábbi rövid történetet az önmegtagadás szerepéről, fordítsd le saját misszionáriusi életedre:

Valaki megkérdezte az egyik misszionáriustól, hogy szereti-e a munkát Afrikában, mire így válaszolt:

Szeretem-e a munkát?
Nem.
Feleségem és én nem szeretjük a szennyet. Nagyon kifinomult a tisztaságérzetünk. Nem szeretjük, amikor négykézláb kell bemásznunk a bennszülöttek kunyhóiba, ahol háziállatokkal vannak együtt. Nem szeretjük a tudatlan, piszkos, brutális emberek társaságát.

De vajon semmit se tegyünk Krisztusért, ha nem szeretjük a munkát? Isten őrizzen ettől!

Akár szeretjük, akár nem, ez teljesen közömbös dolog.

Napi parancsunk van: »Menjetek!«, és mi megyünk.

A szeretet kényszerít erre.