Őrizd a tudást!
Az elmúlt hetekben esténként Csepelyi Adrienn Nagymamám
magyaráz című könyvét olvastam elalvás előtt, melyben az írónő idős rokonai,
közeli hozzátartozói visszaemlékezéseit, megőrzött történeteit vetette papírra.
Igazán élvezetes olvasni azt a tájnyelvet, amin ezek a „nagymamák” megszólalnak,
és őszintén megmondom, hogy egy kis irigység is elkezdett pislákolni bennem. De
jó lett volna feltennem az én felmenőimnek, amíg éltek, azokat a kérdéseket, amik
most foglalkoztatnak. De jó lett volna felvennem a válaszaikat, a meséiket,
mindazt, amit megéltek, és megőrizni az utókor számára.
Számos kérdésemre már nem tudok választ kapni, de vannak bennem
történetek az elődeimről, amiket tovább adok az utódaimnak. Tudás, ami generációról
generációra öröklődik. Az egyik ilyen arról szól, hogy Isten jó.
Apai nagyapám egy harcos típusú ember volt. Amit
fiatalkorából egy ’56-os történet őriz, azt az erőt, energiát és lelkesedést nyugdíjasként
a Biblia kutatásába vetette. Amit pedig felfedezett, azt hirdette tűzzel-vassal.
Nem egyszer nagyobb kárt okozott vele, mint amennyi jót tett.
Idős korára viszont az Alzheimer és a demencia következtében
kezdtek kikopni a vérre menő hitviták, a bonyolult igemagyarázatok az életéből,
és igazán egy dolog maradt meg, hogy Isten jó. Akárhányszor meglátogattam, mindig
ezt az igét mondta el, "Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az
ember, aki hozzá menekül." (Zsoltárok 34:9), de ebben teljes szívéből hitt, és a
lehető legnagyobb szeretettel mondta el, valahányszor találkoztunk.
Szeretném, ha ez a bölcsesség tovább öröklődne az utódaimra
is. Ha megéreznék és meglátnák, hogy Isten jó, és félelem nélkül kapcsolódhatunk
hozzá.
Állj meg egy percre, Kedves Olvasó, és gondolkodj el azon,
mi az a tudás, mi az a bölcsesség, amit meg kell őrizned az utókor számára?
