A Megváltó fájdalma
„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.”
(Máté evangéliuma 23. fejezet 37. vers)
Egy hete zárult le gyülekezetünkben a szokásos nyári szünidei bibliatáborunk. Mindig sok érdekes dolog történik, mikor a gyermekekkel foglalkozunk. Eszünkbe jut milyen volt, amikor mi voltunk ilyen kicsik, hogy mi miket játszottunk, minek örültünk és miért sírtunk.
S ahogy az ember az emlékei között kutakodik és nosztalgiázik, sokszor a legvadabb és a legfájdalmasabb pillanatok is megszépülnek. Ma már nem sírunk azon, hogy eltört a kisautó kereke, hogy elvették a játékomat, hogy elveszett a kedvenc katonám…
És ez így van rendjén, hiszen közben felnőttünk, mások lettek az értékek, más dolgok lettek fontosak, iskola, munkahely, család… és ma már ezek miatt hullatunk könnyeket.
Az evangéliumokban úgy olvassuk, hogy Jézus szolgálata alatt szinte minden nap találkozott azokkal az emberi tragédiákkal, melyekkel küzdünk. Ott állt a betegek mellett, bátorította az elhagyottakat, a reménytelenségben lévőket, halottakat támasztott.
Miért? Mondhatni, azért mert ez volt felőle megjövendölve, hogy mindenkivel jót tesz, ez a Messiás ismertetőjele.
Ám Jézus nem azért indult könyörületre a tömeg láttán, nem azért rendült meg látva az emberek fájdalmán, nem azért sírt Lázár sírjánál, vagy Jeruzsálem felett, hogy elmondhassák róla; igen, Ő a Messiás.
Hanem, mert szeret.
S a legnagyobb fájdalom számára nem az volt, ahogyan átalszegezték, hanem, hogy nem fogadták el az ő szeretetét.
Ám Ő nemcsak Jeruzsálemet siratta és nemcsak őket akarta magához gyűjteni, hanem feletted is sír és szeretne ma magához ölelni, hogy elmondja mennyire szeret.
S ahogy az ember az emlékei között kutakodik és nosztalgiázik, sokszor a legvadabb és a legfájdalmasabb pillanatok is megszépülnek. Ma már nem sírunk azon, hogy eltört a kisautó kereke, hogy elvették a játékomat, hogy elveszett a kedvenc katonám…
És ez így van rendjén, hiszen közben felnőttünk, mások lettek az értékek, más dolgok lettek fontosak, iskola, munkahely, család… és ma már ezek miatt hullatunk könnyeket.
Az evangéliumokban úgy olvassuk, hogy Jézus szolgálata alatt szinte minden nap találkozott azokkal az emberi tragédiákkal, melyekkel küzdünk. Ott állt a betegek mellett, bátorította az elhagyottakat, a reménytelenségben lévőket, halottakat támasztott.
Miért? Mondhatni, azért mert ez volt felőle megjövendölve, hogy mindenkivel jót tesz, ez a Messiás ismertetőjele.
Ám Jézus nem azért indult könyörületre a tömeg láttán, nem azért rendült meg látva az emberek fájdalmán, nem azért sírt Lázár sírjánál, vagy Jeruzsálem felett, hogy elmondhassák róla; igen, Ő a Messiás.
Hanem, mert szeret.
S a legnagyobb fájdalom számára nem az volt, ahogyan átalszegezték, hanem, hogy nem fogadták el az ő szeretetét.
Ám Ő nemcsak Jeruzsálemet siratta és nemcsak őket akarta magához gyűjteni, hanem feletted is sír és szeretne ma magához ölelni, hogy elmondja mennyire szeret.
