Te félsz Istentől?
„És hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait.”
Jelenések könyve 14. fejezet 7. vers
Sok mindent olvashatunk Istenről. Például ezt is: „Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.” Náhum 1,2
Te nem félsz Istentől? Nem félsz attól, hogy bántani fog a bűneidért? Nem gondolod úgy, hogy megbosszulja az eddigi vétkeidet? – hangzik a leggyakrabban feltett kérdés, amikor olyasvalakivel beszélgetek, aki még nem ismeri Jézus Krisztust.
Életünkben megannyi hibát, tévedést vétünk. Gyakran nem is gondolunk arra, hogy egy-egy döntésünk milyen következményekkel jár, csak az élet sodrásába bekerülve megtörténnek a dolgok. Aztán Isten megszólít. Megérinti a lelkünk Szentlelkével és elkezdünk gondolkodni. Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel: Vajon megtud nekem Isten bocsátani? ; Van lehetőségem arra, hogy újrakezdjem? ; Elfogad engem még Isten? – minden kérdésre a válasz IGEN!
Amikor olvassuk a Jelenések könyvében található hármas angyali üzenetet, akkor sok kérdés megfogalmazódik az olvasóban. Talán az egyik legmarkánsabb a „féljétek az Istent” kijelentés. Szóval akkor félni kell Istentől? A válasz határozottan az, hogy nem. Röviden vizsgáljuk meg az eredeti görög szöveget. János valóban egy olyan szót használ, amit fordítani a fél vagy félelem szavakkal lehet. Azonban ahogy más helyen, úgy itt sem tanácsos kiragadni egy-egy szót a Bibliából. A félelem szó mellett még van egy nagyon fontos részlet, ami teljesen más megvilágításba helyezi a szöveget. A fordítás nem úgy szól, hogy IstenTŐL kell félni, hanem IstenT kell félni. Ugye, hogy teljesen más? Amikor azt mondjuk a gyermekünkről, hogy „annyira féltem a lányomat/fiamat”, akkor nem azt állítjuk, hogy félünk tőle, hanem féltjük őt és az teljesen más. Az angyal egy nagyon fontos dologra hívja itt fel a figyelmünket: féljük Istent, féljük a vele való kapcsolatunkat, féljük a meghittséget, vagyis vigyázzunk a kapcsolatunkra, hogy ne érje bántó hatás, ne engedjünk semmi olyat lelkünkbe, amely megváltoztathatja az Istennel való meghitt viszonyunkat. A folytatás is erre enged következtetni, hiszen csak annak tudunk dicsőséget tulajdonítani, akitől nem félünk, hanem akire felnézünk, aki fontos a számunkra, aki a lelkünkben van. Itt nagyon sok mindenről van szó, de arról pont nincs, hogy félnünk kellene Istentől. Jézus Krisztus a hatalmas bizonyíték arra, hogy az Úr nem büntetni akarja az embereket, hanem örök életet adni nekik, óvni, védeni és megmenteni szeretne bennünket.
Szóval, félek-e Istentől? Nem. Rettegve alszok el, hogy megbüntet? Nem. Nyugtalan vagyok a közelében? Nem. Tudom Istent dicsőíteni? Igen! Szeretem Őt? Igen! Megment? Igen! Szeret? Igen! Kegyelemmel fordul hozzám? Igen!
Az elejét egy nagyon megrázó szöveggel kezdtem. Had fejezzem be egy még megindítóbb szövegrészlettel: „Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.” Zofóniás 3:17
Áldott napot!
