Egy kis emberség
A héten ellátogattam a szülővárosomba, és szerettem volna valami maradandó, de természetes díszt venni a családtagjaim sírjára. Az első virágosnál, ahova betértem, nem jártam sikerrel, és segítséget sem akart adni, merre keresgéljek tovább. A következő virágost a vásárcsarnokban találtam, ott sem volt ilyen dísz, viszont az eladóhölgy nagyon kedvesen felajánlotta, hogy ha hozok a csarnokkal szemben lévő kertészetből virágot, ő szívesen elülteti nekem egy szép kaspóba.
A kertészetben gyönyörű kövirózsákat találtam, alig tudtam választani. Végül vettem három különbözőt a három sírra, és visszamentem a csarnokba a virágoshoz. Ott már az előző eladó kolléganője fogadott kedvesen, hogy hallotta, miben egyeztünk meg, szívesen segít, nézzem meg a kaspókat. Mivel nem volt olyan, ami igazán jó lett volna, átkísért a helyben dolgozó fazekashoz. Az ő árui között végül megtaláltam, amit kerestem, vettem három gyönyörű tálkát, a virágárus hölgy pedig beleültette a kövirózsákat. Még díszkavicsokkal is körberakta őket, és mindössze 500 Ft-ot kért a munkájáért.
A csarnokban dolgozó virágárus hölgyek sokkal többet adtak, mint amit én az 500 Ft-ommal megfizettem. Időt, segítséget, figyelmet, kedvességet, együttérzést, emberséget, és úgy, hogy valószínűleg sejtették, nem az ő bevételüket fogom megnövelni. Tették mindezt önzetlenül, embertársi szeretetből. És én aznap a három meseszép dísznél sokkal többet kaptam.
Vannak pillanatok, amikor igenis nagy tettekre van szükség, nagy adományokra, összefogásra, arra, hogy megmozduljon egy egész ország. De a mindennapokban legtöbbször csak ennyi kell, mint amit én átéltem, hogy a másik szükségletére válasz ékezzen. Egyszerű, emberséges szavak, tettek, figyelmesség. És egészen más lesz tőle a világ.
Ma reggel kérj nyitott szívet, látó szemeket, értő füleket, hogy észre tudd venni az adandó lehetőséget! Kérd Isten Szentlelkének vezetését, hogy lehess támasza az elhagyottnak, segítsége a szükségben lévőnek, támogatója a szegénynek! Meglátod, a sokszorosát kapod te is vissza.
