szombat, március 12, 2016

Krisztus bátorítja az édesanyákat




"Ekkor kis gyermekeket hozának hozzá, hogy kezeit vesse azokra, és imádkozzék; a tanítványok pedig dorgálják vala azokat.
 Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa."

Máté 19,13-14

"Jézus megáldotta a gyermekeket. - Krisztus idejében az anyák hozzá vitték gyermekeiket, hogy kezét reájuk téve áldja meg őket. E cselekedetük által nyilvánították ki hitüket Jézusban és szívük szorongó félelmét a gondjaikra bízott kicsinyek jelen és jövő jólétéért. A tanítványok azonban nem látták szükségesnek, hogy félbeszakítsák a Mestert csupán azért, hogy észrevegye a gyermekeket. Mégis, amikor a tanítványok elküldték az édesanyákat, Jézus megdorgálta a tanítványokat és megparancsolta a tömegnek, hogy adjanak utat e hűséges anyáknak és kicsiny gyermekeiknek. Így szólt: "Hagyjatok békét e kis gyermekeknek és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa." (Mt 19:14.) 
  Amikor az anyák előre haladtak a poros országúton és közeledtek a Megváltóhoz, Ő látta akaratlanul kicsorduló könnyeiket és remegő ajkukat, miközben halk imát rebegtek gyermekeikért. Hallotta tanítványainak dorgáló szavait és azonnal visszavonta rendelkezésüket. Szerető, hű szíve nyitott volt a gyermekek fogadására. Egyiket a másik után vette karjába és megáldotta őket, miközben az egyik gyermek kebelére dőlve, mélyen elaludt. Jézus bátorító szavakat szólt az édesanyákhoz munkájukkal kapcsolatban. Ó! mily nyugalom szállt lelkükbe! Mily örömmel gondoltak Jézus jóságára és kegyelmére, midőn visszagondoltak ez emlékezetes alkalomra! Kedves szavai eltávolították a terhet szívükből és új reményt és bátorságot ébresztettek bennük. Így minden fáradtságérzetük elmúlt. 
  Ez bátorító lecke minden időben élő anya számára. Miután az anyák megtették a tőlük telhető legjobbat gyermekeik érdekében, 
   
  Jézushoz hozhatják őket. Még az anya karjaiban levő csecsemők is értékesek szemében. Amikor az anya szíve segítség után sóvárog - amit nem adhat meg gyermekének -, akkor Krisztus kegyelmes karjába veti magát és gyermekét. Ő elfogadja és megáldja őket; békét, reménységet és boldogságot ad az anyának és gyermekeinek. Ez értékes kiváltság, amit Jézus minden anyának megadott. 
   
  Jézus ma is hívja az édesanyákat. - Krisztus, a mennyei Felség így szólt: "Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa" (Mt 19:14). Jézus nem küldte a gyermekeket a rabbikhoz; nem küldte őket a farizeusokhoz; mert tudta, e férfiak arra tanítanák őket, hogy ne fogadják el legjobb Barátjukat. Az anyák, akik Jézushoz hozták gyermekeiket, jól tették ezt... Az édesanyák ma is vigyék gyermekeiket Krisztushoz. Az evangélium szolgái vegyék karjaikba a kisgyermekeket és áldják meg őket Jézus nevében. Szóljanak a kicsinyekhez gyengéd, szerető szavakkal, mert Jézus is karjaiba vette nyájának bárányait és megáldotta őket. 
  Jöjjenek az anyák Jézushoz gondjaikkal! Elegendő kegyelmet kapnak tőle gyermekeik neveléséhez. Minden anya számára, aki terheit a Megváltó lábához akarja lerakni, nyitva állnak a kapuk... Ő ma is hívja az anyákat, vezessék hozzá gyermekeiket, hogy megáldja őket. Az imádkozó anya hite által még az anyja karjában fekvő csecsemő is a Mindenható árnyékában nyugodhat. Keresztelő Jánost születésétől kezdve betöltötte a Szentlélek. Ha közösségben élünk Istennel, mi is várhatjuk, hogy a legelső percektől fogva az isteni Lélek formálja kicsinyeinket. 
   
  Az ifjak szíve fogékony. - Krisztus azonosította magát a szerényekkel, a szűkölködőkkel és szenvedőkkel. Karjaiba vette a kisgyermekeket és leereszkedett az ifjak színvonalára. Szerető, részvétteljes szíve képes volt megérteni próbáikat, szükségleteiket és örült boldogságuknak. Midőn lelke kimerült a zsúfolt városok forgatagában, zűrzavarában és belefáradt a ravasz, képmutató emberek társaságába, az ártatlan gyermekek körében nyugalmat és békességet talált. Jelenléte soha nem űzte el őket. A mennyei Felség leereszkedett, hogy feleljen kérdéseikre és fontos tanításait leegyszerűsítette, hogy megfeleljen gyermeki értelmüknek. Fiatal, fejlődő értelmükbe elültette az igazság magvát, hogy felnövekedve bőséges aratást hozzanak majd érettebb korukban. 
   
  Tudta, hogy e gyermekek hallgatni fognak tanácsaira és elfogadják Megváltójuknak, míg a világ bölcsei és a keményszívűek aligha követik Őt, és nem találnak helyet Isten országában. Amikor e gyermekek Jézushoz jönnek, elfogadják tanácsát és áldását, elméjükbe vésik képmását és kegyelmes szavait, hogy az sohase semmisüljön meg. Krisztusnak e cselekedetéből meg kell tanulnunk azt, hogy a fiatalok szíve a legfogékonyabb a kereszténység tanításai iránt, ezért könnyen befolyásolhatók a kegyességre és erényre, mivel a kapott benyomásokat szilárdan megtartják. 
  "Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa" (Mt 19:14). Ez értékes szavakat nemcsak minden anyának, hanem éppúgy minden apának is becsben kell tartania. E szavak bátorítsák a szülőket, ajánlják gyermekeiket az Ő figyelmébe és kérjék Krisztus nevében, hogy az Atya áldása nyugodjon meg az egész családon. Ne csak a legjobban szeretett gyermekek nyerjék el különleges figyelmét, hanem a nyugtalanok és makacsok is, akiknek gondos tanításra és gyengéd vezetésre van szükségük. "

E. G. White: Boldog Otthon

péntek, március 11, 2016

Végső nyugalom

„És hangot hallottam az égből, amely ezt mondta nekem: Írd meg; Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony azt mondja a lélek, mert megnyugszanak fáradozásuktól, és cselekedeteik követik őket.”
Jelenések könyve 14. rész 13. vers
Jézus ölében

A férfi lánya megkérte a papot, hogy jöjjön el imádkozni az apjával. Amikor a pap megérkezett, látta, hogy a férfi az ágyban fekszik, a feje két párnával feltámasztva, az ágya mellett pedig egy üres szék.
A pap azt hitte, hogy szóltak az idős embernek az ő látogatásáról. Biztosan várt már engem - szólt.
„Nem, kicsoda ön?"
„Én vagyok az új segédlelkész a parókián - válaszolt a pap. „Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök."

„Ja, igen, a szék" - szólt az ágyhoz kötött beteg. „Becsukná az ajtót?"
A pap, kicsit értetlenül, becsukta az ajtót.
- „Ezt sosem mondtam el senkinek, még a lányomnak sem" - mondta a férfi. „De egész életemben sosem tudtam, hogyan imádkozzak. Az istentiszteleten hallottam a lelkészt az imádkozásról beszélni, de az egész olyan magas volt nekem.
„Aztán feladtam minden próbálkozást" - folytatta - „míg egy nap, úgy négy évvel ezelőtt a legjobb barátom azt mondta nekem: "János, az imádkozás nem más, mint egy Jézussal folytatott beszélgetés. Javaslok neked valamit. Ülj le egy székre, egy másikat tegyél magad elé, és hit által lásd Jézust azon a széken. Ez nem kísérteties, mert ő megígérte: "Én veletek leszek mindig". Aztán beszélj hozzá, és figyelj rá úgy, ahogy most velem teszed."

Így aztán, atyám, kipróbáltam ezt, és annyira tetszett, hogy minden nap néhány órán keresztül ezt csinálom. De nagyon vigyázok. Ha a lányom meglátná, hogy egy üres székhez beszélek, vagy idegösszeomlást kapna, vagy bezáratna a bolondok házába."
A papot nagyon meghatotta a történet, és biztatta az idős férfit, hogy folytassa így tovább. Aztán imádkozott vele, megkente olajjal, és visszament a paplakba.

Két nappal később este felhívta a férfi lánya azzal, hogy édesapja aznap délután meghalt.
„És békésen távozott?" - kérdezte.
„Igen, amikor két óra körül indultam otthonról, odahívott az ágyához, elmondta az egyik faviccét, és megpuszilt. Amikor egy órával később hazaértem a boltból, holtan találtam. Volt azonban valami furcsa, atyám. Igazából több mint furcsa - olyan hátborzongató. Úgy tűnik, hogy mielőtt meghalt apa, kihajolt az ágyból, és a fejét az ágy melletti székre hajtotta."

http://www.kegyelem.net/videok/zene/hu-jezusom-kezebe-kereszteny-enek-video_81bed7a0b.html

csütörtök, március 10, 2016

Az üdvözítő drága név

„...és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”
Apostolok cselekedetei 4. fejezet 

A kedves öreg Mo-Po egész különös kegyelemben részesült. 94 éves volt, amikor először hallott Jézusról. Hosszú élet bálványszolgálata állt mögötte, mégis meg tudta ragadni Jézus megmentő szeretetének kegyelmi ajándékát, és magas kora ellenére teljes szívvel megtért. Milyen gyermeki módon örült, hogy Isten gyermeke lehet, Megváltója van és övé a bűnbocsánat bizonyossága. De legjobban annak örült, hogy hamarosan bemehet a mennybe Urához és szabadítójához. Öröme ragadós volt Teljes szívvel vele örültünk.

Egy napon meglátogattam. Nagyon örült, amikor megpillantott.
– Misszionáriusnő – szólított meg –, mivel eljöttél hozzám, megnézheted milyen pao-pé (drága kincs) van a birtokomban.
Természetesen csupa szem és fül lettem, hogy megtudjam, mi lehet ennék a külsőleg szegény, de kedves öreg asszonynál olyan becses. Kíváncsian néztem körül a szegényesen berendezett lakásban. Ekkor egy nagy csomagra lettem figyelmes, ami kendővel lefedve az asztalon állt. Az egész olyan különös volt, el sem tudtam képzelni mi lehet.
– Ebben van a kincsem – mondta boldogan. – Ülj le kérlek! Egy kicsit várnod kell, míg az én pao-pém napfényre kerül.
Majd reszkető kézzel, de a várakozás nagy örömével elkezdte kincsét kicsomagolni. A kendő alól egy doboz került elő. A dobozban valami gondosan becsomagolt dolog volt, amiből egy kisebb csomag került ki. Közben hozzám fordult és megnyugtatott, hogy még egy kicsit legyek türelemmel, nemsokára meglátom. A kedves kínaiaknál meg kell tanulnunk bőséges időt fordítani mindenre. Itt lehet a türelmet gyakorolni.

Minden csomagból egy másik került elő. A titokzatos tárgy egyre kisebb lett, feszült várakozásom egyre nagyobb. Nem győztem kérdezgetni állandó csodálkozással:
– Mi lehet ebben?
Mikor Mo-Po izgatott örömmel szinte már semmit nem tartott kezében, odalépett egész közel hozzám: – Most jön.
Kihúzött egy kis cédulát, ujjával rábökött és nagy belső megindultsággal mondta:
– Itt van rajta Jézus neve. Ez itt Jézus, látod, ez itt Jézus! – folytatta túláradó örömmel, és alig tudta abbahagyni, hogy Jézus nevét mutogassa nekem.

Egyre ismételte, nem tudott betelni a drága Jézus név emlegetésével. Meg kell vallanom, hogy mélyen érintett és megalázott. Egész életem folyamán aligha hallottam Jézus nevét nagyobb bensőséggel kimondani, mint ahogy ezt az öreg hívő asszony tette. Kicsordult a könnyem. Az asszony oly megindult és elragadtatott volt Jézus drága nevétől, hogy meg kellett kérdeznem magamtól: „Engem is ilyen mélyen érint, ha Jézus nevét olvasom?”

[Elisabeth Seiler, német misszionárius nő az 1920-as évek Kínájában hirdette az evangéliumot. Az idézet részlet az ő visszaemlékezéseiből.]
 

szerda, március 09, 2016

Isten nem személyválogató



Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.
(Apostolok cselekedete 10. fejezet 34-35. vers)

Még hogy Isten nem személyválogató? – kérdezte tőlem a minap valaki – akkor miért van az, hogy az egyik ember bármennyit dolgozik is éppen csak megél valahogy, a másik meg semmit sem csinál, aztán palotája van? Az egyik ember már eleve betegen születik, a másik meg annak ellenére is egészséges marad, hogy pusztítja magát?

Ha Istennél nincs személyválogatás, kivételezés, akkor miért nem egyenlő esélyekkel indít útnak bennünket az életbe és miért nem egyenlő lehetőségekkel, képességekkel, adottságokkal lát el minden embert?

Hát igen, ezzel a kérdéssel sokan vívódtak már, egyikük Aszáf, a 73. zsoltárban ezt írja; „irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.” (3.vers) „Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.” (16.vers)

Majd, miután bement Isten szent helyére (17.vers) választ kapott sorsukra nézve. Hiszen számunkra e bűnnel szennyezett földi lét vándorlás az Új föld felé. Számunkra a cél nem a nyugdíj elérése, hanem találkozás Teremtőnkkel.

S ennek elérését tekintve Isten valóban nem személyválogató, sőt nagyon is megnyugtató az a tudat, hogy Jézus nem törődve az általunk felállított és elmozdíthatatlannak tartott, nemi, faji, társadalmi, kulturális, stb. határokkal, mindannyiunkat személyesen keres és hív.

S hogy nem ugyanazok az életfeltételek? S hogy van köztünk magas, alacsony, jó kézügyességű, zenéhez értő, sportos vagy tudós, ez megint csak Isten csodálatos kegyelmét bizonyítja.

Azt, hogy az Ő országában éppúgy helye van a ruhákat varró Tábitának, vagy a fenti Ige alapján Kornéliusnak a római katonának, mint Péternek az egyszerű halásznak, vagy Pálnak, aki a legjobb iskolát végezve lett Krisztus apostola.

Az a különbség, ami számunkra akadály, ami oly sokszor személyválogatásunk oka, az valójában Isten ajándéka, mellyel kiegészít minket, arra ösztönözve, hogy kezében másoknak mi is áldás lehessünk.

hétfő, március 07, 2016

Nyelv

"A mihaszna ember gonoszul áskálódik, és ajka olyan, mint a perzselő tűz. Az álnok ember viszályt támaszt, a rágalmazó szétválasztja a barátokat is."

Példabeszédek 16:27-28

Ha elszenvedője voltál, tudod, mennyire fáj. Ha elkövetője is talán, és már rájöttél, van bocsánat, de jóvátehetetlen, amit tettél. Ezért minél hamarabb abba kell hagyni és másokat is figyelmezteteni, hogy ne tegyék, mert életeket lehet tönkretenni a nyelvünkkel...

Reményik Sándor verséből nem a miatyánkmondás a lényeges, hanem az, hogy nézzünk megunkba, hátha találunk valamit, amin még lehet változtatni, és csak becsukni, vagy éppen kinyitni kell hozzá a szánkat...

Reményik Sándor: Ha számba vetted

"Ha számbavetted mind a vétkeid 
Szemed ha metszőn önmagadba látott: 
Az ismeretlen sok-sok bűnödért 
Még mondj el egypár miatyánkot! 

Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk, 
Mert végtelen a vétkeinknek száma 
S talán nem az a legölőbb csapás, 
Mit sujt az öklünk tudva, odaszánva. 

A legsikoltóbb seb talán nem az, 
Mit oszt a kardunk nyilt, lovagi tornán 
S tán az se, mit suttogva, hátmögött 
Ejtünk kajánul, titkon és orozván. 

A legsikoltóbb, legégőbb sebek 
Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet, 
Mely indult jóakarat ösvenyén 
És öntudatlan gúnyba tévedett. 

A legszörnyűbb lavinák úgy lehet, 
Indulnak egy elejtett szó nyomán, 
Mit elhallgatni - véltük - nincs miért, 
S mit elhallgatni jobb lett volna tán. 

S mikor egy gyötrődő szív úgy eped 
Egy szónkért, mely meg tudná váltani, 
S virágoskertből sivataggá lesz, 
Mert azt az igét nem mondottuk ki. 

Mert elnéztünk a ködös messzeségbe, 
A léptünk rajta döngve áthaladt, 
Semmit se tettünk - csak nem vettük észre - 
És eltapostuk, mint egy bogarat. 

Oh végtelen a vétkeinknek száma, 
Mi álomroncsba, tört reménybe járunk, 
Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk, 
Szüntelen egy virágot tör le lábunk. 

Ha számbavetted mind a vétkeid, 
Szemed ha metszőn önmagadba látott: 
Az ismeretlen sok, sok bűnödért 
Még mondj el egypár miatyánkot."

vasárnap, március 06, 2016

A lényeg


„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.”
Máté evangéliuma 6:33

Régen volt, de fiatalkorod egyik legszebb időszakaként emlékszel vissza rá. Mert egy szuper csapathoz tartozhattál, ahol önmagad lehettél, ahol szerettek, elfogadtak és nem kellett egy lényedtől idegen szerepet játszanod. Megannyi különböző háttérről jött fiatal ezerféle céllal és tervvel, de egy közös volt. A lényeg. A zene. A zene, mint egy különleges nyelv, amit nem mindenki érthet meg igazán. A hallgató lehet akármilyen művelt ezen a téren, soha sem ismerheti meg, hogy mit is rejt egy-egy dallam, műalkotás, ami felcsendül tőletek a koncerten. Több órányi gyakorlás, megannyi nevetés és talán néhány könnycsepp is. Morgolódás, hogy a harsonások már megint késtek a belépéssel, a szárnykürtösök siettek és a klarinétoknál ezt már csak a Kata tudja lejátszani. Próbák és fellépések, barátságok és szerelmek, a karnagy és felesége, megannyi kaland, mely egy csapattá formálta az ezeregyféle életet. A lényeg: a zene.

Hónapok óta készültetek egy külföldi útra. Testvérzeneiskola, koncertek, világlátás. A várva várt nap lassan eljött, és te már rég bepakoltál mindent. Minden kész, induljunk már, mert a gyülekező ideje nemsokára itt van... Aztán az utca végéről rohantál vissza. A hangszeredért. A legfontosabb majdnem otthon maradt és majdnem értelmét veszítette az egész utazás. 

A lényeg, ami majdnem elveszett. Mert fontos volt a barátság, a rengeteg beszélgetés, az újabb és újabb kalandok, de a lényeg mégiscsak a zene volt, amiért a csapat létezett, és ehhez elengedhetetlenül szükséges az a bizonyos hangszer. Ami majdnem otthon maradt. 

A lényeg, ami majdnem elveszett. És olyan könnyen elveszik ma is. Olyan könnyű a megélhetést, a családot, a mindennapok nyűgjeit és gondjait, az emberi kapcsolatokat elé tenni. Még ezt megoldod, még azt megbeszéled, még ezt véghezviszed, még vele foglalkozol, és mire Istenhez érsz, már maradék sem lesz belőled. Idődet, életed tortáját annyi de annyi szeletre vágod, a legfontosabbnak mégsem jut egy morzsa sem. 

Ma reggel Isten kér tőled. Ma Ő kér, hogy változtass. Változtass a sorrenden, mert így értelmét fogja veszíteni az utazásod. Ő tudja, hogy rengeteg dolgod van. Ő tudja, hogy fontos a család, a munka, a háztartás, a megoldásra váró problémák, a szabadidő... De a legfontosabb az, hogy Őt megismerd, hogy keresd az Ő társaságát, az Ő értékrendjét, az Ő országát. És ha Vele kezded a sort, akkor hidd el, jut elég idő az igazan fontos dolgokra, és azokra is, amiket "muszáj elintézni". 

Ma reggel kezdd az életedet tiszta lappal, egy új sorrenddel! Ma reggel kezdd Istennel a sort, koncentrálj a lényegre, és meglátod, minden egészen más megvilágításba kerül. Fény költözik az életedbe, Isten fénye, és ebben a világosságban új értelmet nyer minden. 

Hát indulj neki ezzel a Fénnyel az előtted álló hétnek, indulj neki Istennel az oldaladon a rád váró kihívásoknak, és soha ne felejtsd otthon a hangszeredet