szombat, december 27, 2008

Hallanak, de nem értenek

„Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!”
(Ésaiás próféta könyve 6,9.)

Talán az egyik legfélelmetesebb kijelentések közé tartozik a ma reggeli ige. Az Örökkévaló Isten szava érthetetlené válik az ember számára. Hogy juthatunk idáig?
Ez semmiképpen nem az Isten átka. Legalábbis nem abban az értelemben, hogy az ember személyes döntéseit megkerülve nem engedné, hogy megértsük akaratát.
Jézus maga magyarázza ezt a kijelentést Máté evangéliuma 13. fejezetében, ahol a magvető példázatát mondja el. Hallgatói nem értik és a tanítványok sem, ezért megkérdezik, hogy miért példázatokban beszél. Jézus válasza a következő: „Hogy beteljesedjék rajtuk Ésaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván haljatok, és ne értsetek és látván lássatok, és ne ismerjetek.” Majd a tanítványoknak megmagyarázza a példázatát. A hallgatok – és az emberek általánosan - két féle képen viszonyulnak a hallottakhoz, bár nem értik pontosan miről van szó. Vannak, akik az értetlenségüket annak tulajdonítják, hogy a történet, amit hallottak értelmetlen és ezzel egyszerűen a tanítót –Jézus Krisztust – értékelik le. Vannak viszont, akik noha első hallásra nem értik, de szeretnék megérteni, mint ahogy a tanítványok is és ezért a tanítóhoz – Jézushoz – fordulnak magyarázatért. Jézus pedig érthetővé is teszi számukra a szavait.
Ha csak a saját ismereteink és az értelmünkkel már megértett összefüggésekkel akarjuk magyarázni az életünk eseményeit, akkor könnyen oda jutunk, hogy nem értjük meg az Isten szavát, aki mivel mindnyájunkat személyesen akar megszólítani, különbözőképen szól hozzánk. Ha azonban keressük szavai értelmét és hajlandóak vagyunk a saját ismereteink és tapasztalatunktól is elvonatkoztatni, akkor azokhoz tartozhatunk, „akiknek van fülük a hallásra.” Ha azonban nem akarunk tovább lépni a tanulásban, hanem csak a már megismertekhez ragaszkodunk, akkor olyanok vagyunk, mint akik szándékosan „szemüket behunyták, hogy ne lássanak szemükkel, és ne halljanak fülükkel, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket” (Apostolok cselekedetei 28,27). Ez utóbbi félelmetes kilátás ugyan, de elkerülhető, ha mindenkor nyitottak maradunk Isten sokféle tanítására és bölcsességére.

péntek, december 26, 2008

Nem hallgathatunk

„Mert ha az evangéliumot hirdetem, nem dicsekedhetem,
mert szükség kényszerít engem.

Jaj ugyanis nékem, ha az evangéliumot nem hirdetem.”
1Korinthus 9:16


Az evangéliumról általában az Újszövetség első négy könyve, vagyis a négy evangélium jut eszünkbe. De az evangélium nem könyv, vagy papiros, hanem a mindennapi életben megtapasztalható szeretet, valóságos segítség. A szó magyar jelentése: „jó hír”, Isten szeretetének, a bűntől való megszabadításának a jó híre. Olyan hír ez, amit minden embernek hallania kell, e nélkül jövő reménytelen. Az evangélium tehát nem más, mint Isten megoldása a tőle eltávolodott ember számára.

Pál apostol arra kapott elhívást, hogy Isten szeretetének jó hírét ismertté tegye minden ember előtt: „prédikálásommal ingyenvalóvá tegyem a Krisztus evangéliumát” (18. vers). Mennyit fizetnénk, ha előre ismerhetnénk a jövő heti lottósorsolás nyerőszámait? Talán még a nyeremény felét is odaígérnénk. S mennyit ér számunkra Isten evangéliuma? A tömeg számára sajnos szinte semmit. Pedig az evangélium az emberiség minden problémájára megoldást nyújt: a szenvedésre, a betegségre, a csonkacsaládokra, az árvaságra, a háborúra, a félelemre, a halálra, egyszóval mindenre. Ráadásul ez a csodálatos isteni megoldás ingyen hozzáférhető mindenki számára. Egyetlen feltétel, hogy higgyünk benne, fogadjuk el Isten értünk hozott áldozatát Krisztus Jézusban.

Akit megérintett az Isten szeretete, az jó értelemben Isten „rabjává” vált. Ő már nem teheti meg azt, hogy nem beszél arról a csodálatos ajándékról, amit a Jézussal való találkozás által nyert. Pál apostol így utal erre: „szükség kényszerít engem”. Ennek a szükségnek az érzése bizonyítja azt, hogy valódi megtérésről, Istennek való teljes átadásról van szó. Az Isten szeretetét ugyan is nem lehet bezárni, annak az a természete, hogy szerteárad minden emberre.

Jeremiás prófétának is volt hasonló tapasztalata. Szolgálatának volt egy szakasza, amikor megkeseredett az emberek hitetlensége miatt, s ekkor elhatározta, többé nem beszél Istenről. Keserűségében mondott szavait így olvashatjuk: „Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem” (Jeremiás 20:9). Ezért érezte Pál apostol is kényszernek az evangélium hirdetését, mert a bezárt evangélium feszít, s mindaddig nem hagy nyugtot a szívben, amíg ki nem áradhat mások felé.

Ellen Gould White, egy a múlt században élő keresztény írónő így fogalmazza meg ezt az igazságot: „Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a pusztának: azért buzog, hogy mindenkit felüdítsen, és vágyat ébresszen az elveszendőben az élet vize után.” (Ellen Gould White, Jézus Élete, 154.o.)

Imádkozzunk ma reggel azért, hogy szívünket teljesen eltöltse Isten szeretete. Kérjük Tőle, szeretete rajunk keresztül hadd áradjon mások felé szabadon, mert ez a legnagyobb öröm. A legjobb alkalom ennek megtapasztalására a szeretet ünnepe.

csütörtök, december 25, 2008

Jézus példája

"Mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél."
Péter első levele 2:23

Az emberi logika így mér: adjuk mindig azt, amit kaptunk. Az emberi gonoszság úgy tartja, hogy adjunk többet, mint kaptunk. Csak az isteni szeretet tanítja, hogy a gonoszságot kizárólag a jóval lehet legyőzni. Még logikusabb is, mint amit mi logikusnak tartunk, legalábbis matematikailag. A mínusz ötöt elmozdítani a negatív számok erdejéből összeadással egy másik mínusz számmal nem lehet, minél nagyobb abszolútértékű számot választunk, annál kisebb eredményt kapunk. A legkisebb nemnegatív számhoz is plusz ötre van szükség. És akkor még mindig csak a nullánál vagyunk. Hogyan működne másképp a lélek világában?

Jézus bemutatta itt a Földön, hogy milyen Isten. Amikor joga lett volna gyalázkodni, akkor imádkozott a gyalázóiért. Amikor nem volt mentség, akkor Jézus a tudatlanságot hozta fel enyhítő körülményként a kínzóiért. Pedig a törvények nem ismerete nem mentesít a törvények megtartása alól.

Jézus legalább kétszer került a Bibliából is ellenőrizhető módon olyan helyzetbe, amikor joga lett volna ítélkezni, hiszen Ő Isten Fia, még meg is tehette volna, de nem tette. Egyszer akkor, amikor Mózest feltámasztotta a halálból, és az ördög ezt nem akarta engedni. Jézus megtehette volna – gondolom és emberi értelemmel -, hogy ítéletet mond előre az ellenségre, hiszen jól tudja előre a jövendőt, nincs kétség, de nem tette. Dorgáljon meg az Úr! – volt a helyes válasz. Nincs előreszaladás az ítélkezésben, nincsen fejmosás, a bűnök ráolvasása a gonosz fejére – akinek egyébként nincs is választási lehetősége, mint az emberiségnek –, nincs nullaismeretlenes egyenlet azonnali megoldása.

A másik alkalommal ismét az ősellenséggel volt dolga Jézusnak, szintén egy ember miatt – mert ez a hármas az alapképlet mindig. Jóshua főpap valódi, nyomonkövethető, tanúkkal is igazolható bűnei listájának felolvasásakor (azaz nem is felolvasás volt, mert az ügyész fejből tudta) látjuk Jézust, Aki nem tagad, azaz nem vádolható bűnpártolással, mégsem a bűnökről, a szennyes ruháról beszél, hanem tiszta ruhát hozat a bűnösnek és makulátlanba öltözteti. Az emberi dimenzió megoldódott, nézzük, mi lesz az ügyész sorsa. Bár végig igazat mondott, a pert mégis elveszítette, ezt mindenki látja. Az ítélethirdetés mégis elmarad. Miért? Mert ez a tárgyalás sem az ő pere volt. Azt majd később látjuk.

A szenvedés eltorzítja az ember igazságérzetét. Mekkora bölcsesség van abban, amikor az ember nem ítélkezik akkor, amikor szenved. Nem tudnánk igazságos ítéletet hozni. Elfogultak vagyunk a szenvedéseink miatt. Mi magunktól nem tudnánk, hogyan kell tartózkodni az ítélettől, ha Jézus nem élte volna ezt elénk. Ő még jobban meg is tehette volna, mint mi, hiszen Ő lesz a bíró a végítéletben, de a szenvedés pillanatában nem ítélkezett. Nem bíró volt CSAK ügyvéd. Mi fordítva szoktuk…

szerda, december 24, 2008

Feleletre készen
„Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel.”
(Péter első levele 3. fejezet 15.verse)

Mikor elolvastam a mai reggeli dicséretet, emlékeztem, hogy két hete is éppen erről a versről írtam, s mivel december 24.-e van, a nagy készülődés miatt szinte csak a rendszeres látogatók számára lenne észrevehető, ha idemásolnám a korábbi szöveget.

De nézzük, mit üzen ma ugyanaz az Ige:

Ma este a legtöbben együtt leszünk szeretteinkkel, finomságokat eszünk és kisebb-nagyobb ajándékokkal lepjük meg egymást. Tesszük mindezt azért, mert jó együtt lenni, mert jó finomakat enni, és mert jó adni. Ünnep van. Karácsony, Jézus ’születésnapja’, a szeretet ünnepe. Mégis még a kereszténynek mondott otthonokban is csak alig esik szó magáról az igazi ’ünnepeltről’, nem beszélve arról, hogy Jézus neve egyik fa alá tett csomagon sem szerepel.

Még ha csak szeretet ünnepének hívjuk is ezt a pár napot, ne feledjük a szeretetnek neve is van: JÉZUS. Aki nélkül nem ismerhetnénk a valódi szeretetet.

Ezen az estén bontsuk ki Jézus ajándékcsomagját. Beszélgessünk Róla, énekeljünk Neki. Hiszen „Isten kegyelmi ajándéka örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.”(Róm.6:23)

A mennyei család, mely ma még csak a hit szemüvegén keresztül szemlélheti egymást, egyszer majd együtt ülhet egy mennyei vacsorán, ahol az együttlétnek sosem lesz vége.

Valószínű mindannyian ott szeretnénk ülni annál az asztalnál, és egyikünk sem szeretné, hogy családjainkból bárki is hiányozzon.

Így tehát ne hallgassunk! Mondjuk el a szívünkben élő reménységet! Ma, amikor fényárban úszik minden, gyulladjon fény ne csak kívül, hanem vallástételünk által benn a szívekben is!

Miközben az ünnepi étket fogyasztjuk, beszélgessünk arról, hogy Isten számára mi vagyunk a legnagyobb ajándék, amit nem aranyon vagy ezüstön vásárolt valamelyik szupermarketben, hanem "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Ján.3:16)

kedd, december 23, 2008

Dicsőíttessék

„Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim. „
János evangéliuma 15:8


Amikor a felkérést kaptam, hogy osszam meg a ma reggeli igéről a gondolataimat, éppen a következő, szombati prédikációmon gondolkodtam.

Az járt a fejemben, hogy Máté evangéliuma elején milyen gyakran található az a szó, hogy IME. Megnéztem, pontosan hétszer. Ez a görög látni igének egy rendhagyó, felszólító alakja . Így lehetne lefordítani, a mögötte lévő indulattal, hangsúllyal, hogy „Odanézz” vagy „ Most figyelj”. Ezt szoktuk mondani, amikor valami figyelemfelkeltő dolog történik velünk, amikor oldalba lökjük a társunkat, hagyd félbe most a dolgodat, oda figyelj ez sokkal fontosabb.

Az Újszövetség írói akkor használják ezt a szót, és hisszük, hogy a Szentlélek vezette őket, amikor valamit nyilvánvalóan Isten cselekedett. Amikor valami nagyon fontos esemény történik, és egyértelmű, hogy maga az élő Isten hajtotta azt végre. Ilyenkor szerepel a Bibliában az „íme”szó.


A mai igénkben betű szerint nem található ez a figyelemfelhívó szó, de mégis ott van benne. Isten cselekszik bennünk és általunk. Istenhez hűséges emberek „megtermik” a Lélek gyümölcsét, ami Galata 5:22 szerint (szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség ), és ezáltal bizonyságot tesznek Istenről, akitől kapták őket.


Az ilyen emberekről írja az ige, hogy „látványossága lettünk a világnak” 1 Korintus 4:9-ben. Az ilyen emberekre figyelnek oda a többiek, mert felbecsülhetetlen értékkel rendelkeznek. Az ilyen emberek tetteikkel kiáltják világgá, hogy „Dicsőíttessék az Úr Jézus Krisztus!”

Legyünk mi is ilyen „IME” emberek! Ámen

hétfő, december 22, 2008

Az Úr időzítése

„Az Úr nem késik el az ígérete teljesítésével, bár vannak, akik ezt gondolják róla. Nem késik, hanem türelmesen vár ránk. Azért vár, mert nem akarja, hogy akár csak egyetlen ember is elvesszen. Ellenkezőleg, azt akarja, hogy mindenki megváltoztassa gondolkodását és életét.”

(Péter 2. levele 3:9, Egyszerű fordítás)


„Miért késel jézus…?” – így kezdődik az egyik kórusmű. Emlékszem, hogy amikor vagy 15 évvel ezelőtt ezt hallottam, igen elgondoztatott ez az egyébként szép ének. Lehet-e késésről beszélni, ha nincs időpont meghatározva? Ha megbeszélünk valakivel egy találkozót, mondjuk este 6 órára, és nem vagyunk ott, csak vagy fél órával később, joggal méltatlankodhatnak, hogy mennyit késtünk. De ha azt mondom: „majd megyek”, akkor nincs mihez viszonyítani a kérdést.

A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy milyen jogon kérjük mi számon Istent? Van egy elképzelésünk a dolgok alakulásáról, mi ismerjük a próféciákat, látjuk a jeleket, eseményeket, és azt mondjuk, hogy elvileg már Jézusnak régen vissza kellett volna jönnie. Csakhogy Isten nem véletlenünk hagyott bennünket viszonylagos bizonytalanságban eljövetelének idejét illetőleg. Bár a várakozás sokszor próbára teszi hitünket, mégsem szólhatunk bele Isten dolgába, bármennyire is „jóban vagyunk” vele.

A „Miért késel Jézus?” típusú kérdéseket kétféleképpen lehet feltenni. Az egyik formája, mikor a szerelmes vágyakozva, feszülten figyeli óráját, hogy mikor találkozhat újra kedvesével. Ehhez kapcsolnám még azt az embert, aki a szabadulást várja sóhajtozva és reménykedve, de még mindig nincs jele a megoldásnak. Mindkettő nagyon emberi és alapvetően pozitív, érthető hozzáállás.
A másik oldalt nézve beszélhetünk a várakozásban teljesen passzívvá és érzéketlenné, hitetlenné vált embererről, aki talán azt mondja: csak mese az egész.

Bárhogyan is állunk a kérdéshez, az ige szerint az idő nekünk dolgozik. Tényleg jó lenne már elszakadni ettől a világtól, és Isten országának polgárává válni, de vegyük észre, hogy először bennünk kell történnie valaminek. Bennünk kell, hogy megszülessen Isten országa. Nevezhetjük ezt megtérésnek, újjászületésnek, vagy ahogyan a Biblia mondja: az életünk és gondolkodásunk megváltozásának.
Amíg ez nem ment végbe bennünk, addig számunkra ajándék és kegyelem minden egyes nap amit Isten ad nekünk. Lehetőség a megtérésre.

Jézus szíve szerint már nagyon jönne. Szeretne véget vetni a bűnnek, a szerzőjének, a gyakorlójának, a bűn átkának. De ő egy szerető Isten. Nem csak az érdekli, hogy megoldjon mielőbb egy kényes kérdést. Emberekben gondolkozik. Látja tétovaságunkat, vissza-visszatérő bűneinket, meg-nem-változott gondolkodásunkat és életünket… Kicsit még vár, hátha megmenthet engem, téged, másokat. Használjuk ki jól ezt az időt magunk és mások érdekében, az időzítést pedig bízzuk Istenre.

vasárnap, december 21, 2008

Isten beszédének hallgatása

„Jön majd olyan idő - így szól az én URam, az ÚR -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására.”
Ámósz 8:11

Kitől várjuk el a tanácsot? Bocsánat… Várjuk egyáltalán a tanácsot? Amennyiben igen, milyen kritériumokat kell teljesítenie az illetőnek? Bizonyára legyen okos, tapintatos, és nem baj, ha más is felnéz rá. Hívő ember számára az is előny, ha a személy próféta. Isten akaratának tolmácsa.

Nos, képzeljük el, ahogyan a Kr.e. VIII. században felfigyelünk egy kisebb tömegre Szamáriában, Izrael fővárosában. A kíváncsiság közelebb hajt. Halljuk, amint a tömeg egyetértően mormog. „Hát nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól fog beszélni.” „Igen” – vágja rá a másik – „Ki gondolná, hogy egy barompásztor ilyen jól beszélne.” „Néha fügét szed!” – vágja rá a harmadik. Az ember, aki beszél a próféta. Se iskolája, se szókincse: amolyan falusi ember fügelevél ruhában. Hát, nem éppen az az előkelő próféta típus, mint Dániel vagy Ézsaiás…

De jól beszél! „Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Damaszkusznak…” „Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Gázának…” „Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Tírusznak…” „Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Edómnak…” „Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg az ammóni népnek…” „Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Móábnak…” Hát igen, mindig is tudtuk a szomszédról, hogy bűnös és hogy Isten nem szeretheti a világot! „Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Júdának…” Hűha! Ez már valami! Ahhoz képest, hogy tanulatlan, még ezt a témát is meg meri piszkálni! Hiszen tudtuk mi, hogy a testvérünk füle mögött is van vaj!

„Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Izráelnek…”

Isten beszédének hallgatása nem személyes ízlés kérdése. Nem is a beszélő személyének függvénye. Isten szavának meghallása az én örök életem kérdése…

„Életem a porhoz tapad: eleveníts meg igéddel!” Zsoltárok 119:25
„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” Zsoltárok 119:105
„Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.” János 17:17