Hinni a magam módján
"Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az ÚR szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!"
Sámuel első könyve 15. fejezet 22. vers
Ki dönti el azt, hogy kell hinni Istenben és hogyan kell gyakorolni a hitet? Ezekre a kérdésekre a természetes válasz az, hogy én magam. Egyfajta értelemben ez teljesen igaz is. Egyedül kell megállnom Isten előtt. A hit az személyes dolog, mert Istenhez is elsősorban a magam módján, saját tapasztalataimon keresztül kapcsolódom. Mindez mégsem jelenti azt, hogy mindenki higgyen csak úgy, ahogy akar. A hitnek van egy Isten oldaláról támasztott feltétele, és ha az nem teljesül, akkor hiábavalóvá válik a saját hitem. Ez a feltétel pedig az engedelmesség. Történetünk az egyik legjobb példát ragadja meg, Izráel első királyának, Saulnak a történetét.
Saulnak volt személyes kapcsolata Istennel. - Több alkalommal látták őt még a próféták között is, akik beszéltek az Úrral. Őt személyesen Izráel Teremtője választotta ki királynak és prófétája, Sámuel által fel is hatalmazta erre a szolgálatra. Több alkalommal is meghatározott feladatot kapott Istentől, amit sikerrel végre is hajtott. Mindezek mellett azonban...
Saul járni akarta a maga választotta utat. - Annak ellenére, hogy tisztában volt a papok és a próféták szerepével, túllépte a hatáskörét akkor, amikor a papok helyett saját maga akarta bemutatni az áldozatot. Ebben a Bibliai fejezetben is arra hivatkozik, hogy azt tette, amit az Úr mondott. Ennek megállapítása azonban Sámuel feladata volt. ("Majd én megmondom neked, hogy mit mondott nekem ma éjjel az ÚR." 16. vers) Isten az ellenség felszámolására szólította fel őt, de ezt nem teljesítette maradéktalanul. Politikai és esetleges gazdasági okok miatt megkímélte úgy az amáleki király életét, mint ahogy a legszebb zsákmányból is félretett. Majd ezt hazugsággal is leplezni akarta: ráfogta a népre, hogy ők tették ("A nép azonban elvette a zsákmányból..." 21. vers); még ha jó akaratnak is tüntette ezt fel, hogy az azonnali kiirtásra szánt állatokat Isten oltárán akarták később feláldozni. A történetben világos, hogy a király látszólag azt teszi, amit Isten mond, valójában azonban ezt a látszatot felhasználva saját érdekei és akarata mentén cselekszik. Mindez egy helyen, a maradéktalan engedelmesség területén válik nyilvánvalóvá.
Ma is sokan vannak, akik eszerint a látszat alapján élik hívő életüket. Messziről úgy látszik, mintha tisztességes, engedelmes, erkölcsös életet élnének. Amikor azonban a Szentírás alapján vizsgáljuk meg életvitelüket, kibújik a szög a zsákból. Engedetlenségük bizonyos, az Úrtól származó parancsolatok terén kiütközik. Ha mindezekre rákérdezünk a válasz mindig egyszerű: én a magam módján hiszek Istenben. De ez csak azt jelenti, hogy: elfogadom azt, ami nekem is tetszik, ami számomra is megfelelő, ami az én érdekeimmel is megegyezik. Akkor azonban, amikor az Isten iránti engedelmesség kényelmetlenné válik, hamar az engedetlenség útjára lépek. Nekem ez még belefér...
Az Ige alapján azonban ma is elmondhatjuk: Isten nem változik, így akarata, törvényei sem változnak és az sem, hogy számára a megfelelő hit az engedelmesség útja, a szófogadás. Ő ezt az áldozatot tartja a legtöbbre.
