Amikor a kenyérből kavics lesz
Valószínű, hogy mindannyiunknak ismerős az az érzés, amikor bekapunk
egy szép, piros, illatos epret, rágni kezdjük, és akkor valami apró szemcsék roszogni
kezdenek a fogunk alatt. Vagy amikor nyáron a strandon játszunk, és homok vagy
iszap kerül a szánkba. Nem túl kellemes, amikor ilyesmi történik velünk, ugye? De
milyen lehet, amikor kaviccsal lesz tele a szánk?
"Ízlik az embernek a hazugsággal szerzett kenyér, de végül
kaviccsal lesz tele a szája."
- olvassuk a Példabeszédek 20:17-ben
A gyermekeimnél tapasztalom, amit időnként én is csináltam,
amikor az ő korukban voltam: társasjáték közben időnként „szabadabban
értelmeztem a szabályokat”, különösen, ha vesztésre álltam, ami ugye, nem jó
dolog. Magyarul csaltam. Csakhogy magamnál is megfigyeltem, amit most már nekik
el is mondok, hogy amikor így nyertem, az nem volt olyan jó. Az az öröm nem
volt teljes, mert tudtam, hogy hogyan történt.
Amikor gyermekek próbálnak csalni a játékban, néha
megmosolyogjuk őket, mert észrevesszük a próbálkozásaikat. És talán azért is,
mert magunkra ismerünk abban, amit tesznek. Amikor viszont felnőttek teszik
ugyanezt, különösen, ha nem játékban, hanem komolyabb dolgokban, inkább megütközünk.
Amikor pedig egyesek például nem tisztességes módon gazdagodnak meg, és amit
tesznek az nem ütközik a jogszabályokba, „csak” a jóérzésbe, az erkölcsbe, és ezért
nem lehet számonkérni rajtuk, amit tettek, egy egész ország vagy akár sokan,
szerte a világban felháborodnak.
De ezek az emberek önmagukban átélik a tisztességtelen úton
szerzett előnyök vagy javak természetes büntetését. Mert csak ideig-óráig ízlik
nekik a „hazugsággal szerzett kenyér, és végül kaviccsal lesz teli” a szájuk. Mert
még ha el is akarják nyomni, a lelkiismeretük jelez. De lehetnek más
következményei is a csalásnak. Egy Pécs közeli faluban éltem éveken át, és a település
szélén, festői környezetben állt egy palota. Lelakatolva őrizték. A tulajdonosát is, csak nem otthon, hanem egy erre szolgáló intézményben. Persze nem mindig végződik így a történet,
különösen, ha ismerik a kiskapukat, vagy megvannak a megfelelő kapcsolatok. De
amikor az ember idősödik, és érzi, hogy közeledik a számadás ideje, gyakran
felelevenednek az elnyomott emlékek és az elnyomott lelkiismeret. A könnyebb
úton, „hazugsággal szerzett kenyér” kaviccsá válik a szájában.
Érdekes, hogy amikor Sátán Krisztust kísértette a pusztában,
az egyik csábítása az volt, hogy a köveket változtassa kenyérré. Pont a
fordítottját akarta elérni, mint amit a példabeszédben olvastunk. Könnyen
csillapíthatta volna az éhségét, de nem tette. A nehezebb, de Isten előtt is
vállalható utat választotta. Ha mi is készek vagyunk vállalni a nehezebb, de
becsületes utakat, akkor nem kell attól tartanunk, hogy a kenyérből egyszer
csak kavics lesz a szánkban. És ha így döntünk, ráadásul meglesz az az örömünk
is, hogy Krisztust követjük.
