szombat, július 02, 2016

Felháborító!!! - Avagy az ütközések illemtana



"Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának;"
1Korinthus 10,31-32

Nem is olyan rég beszélgettem a fiatalokkal az illemről és azt találtam mondani, hogy gyerekként megtanították nekünk, hogy adjuk át a helyünket a buszon az időseknek. Hát, érdekes beszélgetés keveredett a felvetésemből. Egyiken sem vitatták, hogy a szabály alapvetően helyénvaló és illő. De sokan vannak, akik visszaélnek vele. Az egyik lány arról mesélt, hogy az öreg hölgy olyan gyorsan tolakodott a tili-tolijával a buszajtó felé, hogy ki is billentette őt az egyensúlyából. Majd ahogy felért, azonnal felállított valakit, hogy ő mennyire fáradt. Egy egyetemista arról mesélt, hogy a bottal járó úr miként előzte le a villamos elérésében rohanva, majd arra hivatkozva, hogy milyen beteg és alig kap levegőt, azonnal leült az egyetlen szabad helyre megelőzve egy kismamát. Vagyis ne feledjük, az éremnek mindig két oldala van. Így hát nekibuzdultam, kicsit beleástam magam korunk etikettjébe, különösen az étkezést szem előtt tartva, ha már Pál is erre intett minket. Íme 8 jó-tanács, amit figyelembe kell vennie mindenkinek, és amiknek tanulságai igen hasznosak manapság.

1. Öltözz mindig az alkalomhoz megfelelően!
"Nem szabad sem alul-, sem túlöltöznünk az adott eseményt. A legtöbb esetben a klasszikus, elegáns viselet a legjobb választás." - Írja az egyik szaklap. Valóban fontos a megfelelő öltözet, de miért is? Természetesen a ruhaválasztás mögött nem a protokoll, nem a hivalkodás, és nem a képmutatás, hanem a tisztelet kifejezése áll. Amellett, hogy kényelmesen és jól is akarjuk érezni magunkat, fontos az egészségünk és az, hogy társaságban mindig a társainknak is öltözünk. Hogy mibe megyünk, mindig az szabja meg, kivel találkozunk. Pál idejében a keresztények szinte minden vacsorát együtt fogyasztottak egy ideig. Hitték, hogy Úrvacsorájukon maga az Isten is jelen van, ezért ennek megfelelően öltöztek.
2. Ülj megfelelő távolságra az asztaltól és társaidtól!
"Hasad ne érje az asztal lapját, minden a kezed ügyébe essen úgy, hogy másokat ne zavarj!"- Olvasom tovább. Előzékeny és alázatos. Ez a két legjobb jelző erre a viselkedésre. Figyelembe venni másokat, figyelni igényeikre, de minden mozdulatukra is. Nagyfokú udvariasságot igényel ez tőlünk, ami mögött nem más, mint az alázat áll. Nem az a lényeg, hogy én hozzáférjek az ételhez, hanem az, hogy a másik is. Az öreg apostol valahogy úgy mondaná: "a másikat magatoknál különbnek tartván..." (Filippi 2,3)
3. Ne könyökölj az asztalra!
Sem étkezés közben, sem előtte, vagy utána a beszélgetés alatt. Mostanában sokan mondják: Uralom a terepet... Mert ezzel akarják kifejezni dominanciájukat, jelezve, hogy ők magabiztosak. Nem látják, hogy ezzel pont azt üzenik, ha nem ők irányítanak mindent, azzal a dolgok kicsúsznak a kezükből. Nem látják, hogy a valódi irányítás, az Isten akarata szerinti uralom valójában szolgálatot jelent.
4. Ne töltsd színültig a poharad!
Mert egyszerűen nem illik. - írja a tankönyv. Hogy miért, hát a mohóság miatt. Az ételünket úgy esszük, ahogyan az életet éljük. Megfigyeltük már, hogy sokan rohanva esznek? Gyors-éttermekbe járunk, ahol hirtelen sült és ezért egészségtelen ételeket eszünk, mert nincs időnk másra. Ez a rohanás azonban megbosszulja magát és az árat mindig meg kell fizetnünk. Nekem azt tanították, hogy az étkezéseknek mindig meg kell adni a módját. Nem szabad elkapkodni, oda kell szánni rá a megfelelő időt. A keresztények egyik erénye, a mértékletesség játssza itt a legnagyobb szerepet.
5. Használd jól a szalvétát!
Öledbe terítsd, a végén ne gyűrd gombóccá, csak tedd a tányér mellé! A szalvéta használata megóvja ruhánkat a lehetséges szennyeződéstől. Egy értékes ruhát kitisztítani nem olcsó mulatság. Ami a miénk azt óvni, védeni kell. Bár az étkezés alatt nem ez az, amire leginkább figyelünk, nem baj, ha gondoskodás itt is szerepet játszik a viselkedésünkben.
6. Ha hűteni akarsz valamit kavargasd, ne fújd!
Ne csapj zajt vele! Kanálcsörgés, porcelán kopogás nem jár nagy zajjal, de ha mindenki csinálja még a beszélgetést is elnyomja. Zavaró tényezővé válhat. Természetesen az sem jó, ha a szembeülőt beterítjük fújásunk által a pörkölt zaftjával. Fontos dolog a kis dolgokra is figyelni. Olyan sok dolog van, ami ellenünk dolgozik, hogy ne értsük, sőt inkább zavarjuk, bosszantsuk egymást. Egy kis odafigyeléssel mindez elkerülhető.
7. Kés, villa, kanál a megfelelő kézben legyen!
A kést és a kanalat mindig a jobb, a villát mindig a bal kezünkkel használjuk. Több evőeszköz esetén kívülről befelé haladva használjuk őket! Van, hogy néhány ember számára ez a tanács nagyzolásnak, uraskodásnak tűnhet. Hát nem egyszerűbb megenni mindent kanállal egy tányérból? De igen, meglehet. A kérdés csak az, hogy érdemes-e mindig mindenben a könnyebb utat választani? Nem arról beszélek, ha nincs miből, a szegénység nem szégyen! Ugyanakkor az etikettet ismerni és gyakorolni hasznunkra válik, mert általa más emberek felé is kinyílnak a kapuk.
8. Étkezés közben ne beszélj!
Persze lehetséges, hogy meg kell szólalnod, de előtte mindig nyeld le a falatot! Nem jó, ha mások belelátnak a szádba. A csevegést hagyd a végére, vagy két fogás közti szünetekre! Mindennek megvan a maga helye és rendje. Nem jó, ha összekeverjük őket.

Az, ahogyan viselkedünk befolyással van arra is, hogy mások, hogyan ítélnek meg bennünket. Persze mondhatjuk azt, hogy minket csak az Isten ítélete érdekel, de így valójában önzők leszünk. Mert Isten szava azt tanította ma: élj úgy, hogy tekintettel vagy mindenkire, legyen az pogány, vagy hívő! Ennek oka is egyszerű: Isten tekintettel van ránk. Az illem helyes betartása a szeretet egyik formája.

péntek, július 01, 2016

Fontos, fontosabb, legfontosabb

Életünk során, de sok dolgot összegyűjtöttünk. Annak idején ezek fontosak voltak, azonban az évek múlásával aktualitásukat veszítették. Kinőtt ruhák, öt évig őrizgetett befizetési csekkek, kidolgozott vizsgatételek. És még sorolhatnánk.
Vannak emberek, akik körömszakadtáig ragaszkodnak mindenhez, mert úgy érzik, azok ma is éppoly fontosak, mint 50 évvel ezelőtt voltak.
Azonban meg kell tanulnunk az összegyűjtött, tárolt holmikról felemelni szemünket a mi Üdvözítőnkre, az örökkévalóra.

Menjünk el gondolatban Betániába. Ott látunk egy családot; Lázár, Mária és Márta. Most épp a két hölgy van otthon. Jézus kopog, és belép az ajtón. Márta összecsapja a kezét: Jaj, Uram, de jó, hogy benéztél hozzánk, várj egy kicsit, mindjárt készítek egy kis vacsorát. És nagy szeretettel elkezdi azt készíteni. Ezalatt Mária áhítattal leül Jézus lába elé, mindenről megfeledkezik, és szinte szájtátva hallgatja a Mestert.
Mária felismerte, hogy most minek van az ideje. Ha Jézus most beszél, akkor nekem most kell figyelnem Őreá.
Nagy tanulság van ebben. Meg kell tanulnunk elengedni számunkra fontos és nélkülözhetetlen dolgokat, hogy a még fontosabbnak birtokosai lehessünk. Ezt ismerte fel Mária.
Amikor Jézus hozzánk beszél, akkor félre kell tennem mindent és hallgatni, amit mond. Majd utána készítünk vacsorát. De most a hallgatásnak, a Reá figyelésnek van az ideje.
És mivel mindennek megszabott ideje van, ennek az ideje is elmúlik, és egy óra múlva már nem lehet Őreá figyelni, mert akkor nem beszél.
Márta morgolódik, hogy milyen figyelmetlen a testvére és nem segít neki. Ekkor azt mondja Jézus: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és töröd magad, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. És Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha.” Lukács 10:41-42.
Ma is sok mindent el kell végeznünk, de ne csak a mulandó és ideiglenes dolgokkal foglalkozzunk, miközben utolsó helyre kerül az, ami örök.
A legfontosabb legyen a legfontosabb.

S ha az kerül az első helyre, akkor minden más is a helyére kerül

csütörtök, június 30, 2016

Isten fiának barátai

"Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!"
Mózes első könyve 26:24

A cserkésztáborban való megjelenésünk feltétele egy egészségünket igazoló orvosi dokumentum volt. Már nem emlékszem pontosan miért, talán szabadságon volt a körzeti orvosunk, a lényeg, hogy bátyámmal egy idegen doktorhoz kellett elmennünk. Mikor sorra kerültünk, és elmondtuk kérésünket, higgadtan, de elutasítóan reagált:
– Hogy adjak én nektek igazolást? Hisz sose láttalak titeket, azt sem tudom, kik vagytok, és ti sem ismertek engem.
Bátyám, aki már az első pillanatban fölismerte az orvost, így válaszolt:
– Doktor úr, mi ismerjük magát. Hiszen ön a mi nagyapánknak, Henrik bácsinak a háziorvosa.
Az orvos meglepődve nézett ránk. Nagyapánk és közte nem pusztán páciens-doktor kapcsolat állt fönn. Gyakran megesett a falu idős betegeinek meglátogatása során, nagypapát hagyta utoljára, hogy a rutinvizsgálat után hosszasan elbeszélgethessenek. Máskor feleségével együtt jött, és késő estig hallgatták nagypapámat, aki Istenről és az élete során vele szerzett pozitív tapasztalatokról mesélt. Valahogy úgy nézett ki, hogy nagypapának ő volt az orvosa, az doktornak pedig nagyapa volt a lelkésze.
– Úgy látszik, még is ki fogom adni azt az orvosi igazolást – mosolyodott el az orvos, és már intett is az asszisztensének, hogy kezdjen neki.

Ahogy a nagyapám és az orvos közötti barátság segített nekünk, hogy eljussunk a cserkésztáborba, ugyanúgy Ábrahám és Isten közötti barátság segített Izsáknak átlendülni élete egyik legválságosabb időszakán.

Nomádként családjának életfontosságú volt, hogy mindig víz közelébe táborozzon, és ha kellett kutakat ásatott. A közelben élő városlakók azonban rossz szemmel néztek Izsák családjára. Az ellenszenv nemegyszer tettlegességgé fajult. Betemették az általa ásott kutakat, pásztorait elkergették, sőt félő volt, hogy fegyveres harcokra kerül sor. Izsák visszaemlékezett arra, hogy apja, Ábrahám sokszor emlegette Isten ígéretét, miszerint a Mindenható neki ajándékozza majd ezt az országot. Ebben a helyzetben semmi sem állt messzebb a realitástól, mint ennek az ígéretnek a teljesedése. Egy álmatlan éjszakán, mikor Izsák kétségbeesetten kereste Isten kezét az életében, „megjelent neki az Úr, és ezt mondta:
– Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!”
Mintha csak azt mondta volna:
– Édesapád és én jó barátok voltunk. És én nem hagyom cserben a barátom fiát. Ne félj, mert azt, amit megígértem, teljesíteni is fogom.

Másnap eljöttek Izsákhoz a közeli város elöljárói, és szövetséget ajánlottak neki. Néhány nappal később pedig szolgái hét kutat találtak. A fizikai fenyegetettség és a vízhiány egy csapásra megoldódott. Izsák kézzel foghatóan megtapasztalhatta Isten segítségét.

Ahogy az Ábrahám és a Mindenható közötti barátság mentette meg Izsákot, ugyanúgy menthet meg bennünket is Jézussal való barátságunk. Mintha a mennyei Apa ezt mondaná nekünk:
– Ismerlek téged, mert fiam, Jézus sokat beszélt nekem rólad. Ne félj hát, mert én veled vagyok. Megáldalak és üdvözítelek az én fiamért, Jézusért.

szerda, június 29, 2016

Az özvegyasszony adománya



„Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté.”
(Lukács evangéliuma 21. fejezet 4. vers)

Az evangéliumok beszámolóiból tudjuk, hogy Jézusról még a farízeusok is úgy beszéltek, hogy „tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törődöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.” (Máté 22:16), azaz Jézus tetteit nem az embereknek való megfelelés vágya motiválta.

Ennek lehetünk tanúi akkor is, mikor kissé illetlen módon – mert ma sem néznénk jó szemmel, ha valaki hasonló módon tenne - „leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe.” (Márk 12:41).

S mit látott? Jöttek szép ruhába öltözött előkelőségek, akik öltözetüknek megfelelően, feltűnő ünnepélyességgel öntötték erszényük tartalmát a perselybe, hogy az érmék hosszantartó csengése jelezze; nem akárki vagyok…

Aztán jöttek a vámszedők, kereskedők, akik ha a vámnál és a piacon nem is, de most, itt a templomban, Isten felé pontosan kimérve adták meg a kötelezően előírt összeget, persze mindezt úgy, mintha közben fogukat húznák…

Aztán jöttek egyszerű munkásemberek, akik úgy tekintettek az adományra, mint munkabérre, vagy bérelőlegre, melyért már megdolgozott, vagy majd meg fog dolgozni az Isten…

És egyszer csak feltűnt egy özvegyasszony, aki gondolkodhatott volna úgy, mint ma oly sokan, kik azzal magyarázzák fukarságukat, vagy a semmit, hogy: Ó, ez a kevés, ami nekem van, mi ez a gazdagok adományához képest? Meg hát miért pont erre a kevésre lenne szüksége az Istennek?

(És itt persze nem csupán pénzről beszélek, hanem az időnkről, erőnkről, szavainkról, befolyásunkról, képességeinkről, mindarról, mellyel mások javát szolgálhatnánk, mellyel mások áldására élhetnénk.)

Ez az asszony, nem mások tárcáját nézegette, nem másokhoz képest akart valamit adni. Adományára nem, mint üzletre tekintett, amivel Isten kegyét megvásárolja, hiszen semmiféle viszonzást nem várt.

Adománya őszinte kifejeződése volt annak, amit a Zsoltárokban találunk:
„Tieid az egek, a föld is a tied: e világot minden benne valóval te fundáltad. Az északot és a délt te teremtetted, a Thábor és a Hermon a te nevednek örvendeznek. A te karod hatalommal teljes, a te kezed erős, a te jobbod méltóságos.” (Zsolt.89:12-14)

„Tied vagyok, tarts meg engem, a te határozataidat keresem.” (Zsolt.119:94)

kedd, június 28, 2016

Válaszd az életet!

"Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!"
Mózes ötödik könyve 30. fejezet 19. verse


Az élet maga a lehetőség. Ki hogyan él vele, ez itt a kérdés! Különböző életvezetési elvek léteznek, egyik azt mondja, tegyél így, a másik azt mondja, csinálj úgy és így tovább. A különböző életvezetési stílusok között pedig általában konfliktus van. Legalább is kishazánkban (nem vagyok egy nagyvilágot látott ember, de úgy vettem észre, hogy külföldön jobban elfogadják, hogy kicsúszik a számon az a név, hogy Jézus, vagy hogy keresztény vagyok –és hát gyakran kicsusszan). Ami az egyik felfogásnak üdvözítő, az a másiknak kárhozat, ami az egyiknek egészség, az a másiknak méreg. Mégis, ebben a kuszaságban hol van a rend?

Biztos hallottuk már az alábbi felszólító mondatot: „Válaszd az életet” (egyébként van egy kitűnő könyv, aminek pont ez a címe –ajánlom szeretettel). Válaszd! De melyiket? A választás azon fog múlni, hogy az, aki elmondja, bemutatja azt a bizonyos életstílust hitelesen adja-e tovább. Egy példával szeretném ezt bemutatni: Biztos ismerjük a TeleShop megváltó termékeit a TV-ből. Órákig reklámozzák ugyanazt, az embernek a gondolatába bemászik a reklámjuk, hogy meggyőzzék az ügyfelet. És az emberek veszik a termékeiket, mint a cukrot, aztán mikor otthon kipróbálják, rájönnek, hogy erre vagy nem is volt szükségük, vagy béna az egész. Erre Dr. Komor Levente SZIE Tanszkvezetője egykori tanárom azt mondta, hogy ezeket a termékeket az ember háromszor használja. Egyszer, amikor először kipróbálja, egyszer, amikor átjön a szomszéd vagy barát és villogni akar vele, és mégegyszer, amikor végleg elpakolja a polc mélyére. Miért is mondtam el ezt? A meggyőzés tökéletes, pedig a termék vacak. Sokan vásárolnak, de kevés ember használja a megvásárolt termékeket (nekünk is van gyümölcs hámozónk, meg szeletelőnk is, pontosan háromszor használtuk).

Az ember számára van választási lehetőség, hogy a jót, vagy a rosszat akarja választani. A jó és a rossz közötti valós különbségtételt egyetlen helyről ismerhetjük meg, és az pedig a Biblia. Senkit sem szeretnék meggyőzni arról, hogy az jó, ami én vagyok, csak azt szeretném ha mindenki valójában eltudná dönteni mi a jó és mi a rossz és úgy tudná meghozni a döntést.

Felelősséggel tartozunk azzal, amink van, így az életünkkel is. Ha igazán élni akarunk, akkor mindig a jót választjuk, és ahhoz meg ismernünk kell a Bibliát! 

"Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."

hétfő, június 27, 2016

Krisztus feltámadása ma


„Szüntelenül emlékezzél arra, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangéliumom szerint.” 
2Timótheus 2:8

Az a benyomásom, hogy Krisztus feltámadása nagyon sok, magát hívő kereszténynek valló számára csupán egy tantétel, amelynek nincs különösebb hatása a hétköznapi életére. Mennyire másként volt ez az apostoloknál, akik személyesen, szemtől-szembe találkoztak a feltámadt Krisztussal, és tanúi voltak a mennybe menetelének! Számukra a feltámadás egy örömteli, feledhetetlen valóság volt, ami meghatározta további életük minden napját, Krisztushoz fűződő minden gondolatukat. Attól kezdve a tanítványok számára „a menny már nem tűnt bizonytalan, fölfoghatatlan helynek, melyet meg nem érinthető, testetlen szellemek töltenek be. Most már mint jövő otthonukra tekintettek a mennyre, ahol szerető Megváltójuk hajlékot készített számukra. Az ima új jelentőséget nyert, hiszen megváltójukkal érintkeztek. Új és örömteli érzéssel, s imájuk meghallgatásába vetett szilárd meggyőződéssel gyűltek a fölső szobába s igényelték az Üdvözítő ígéretét. Hiszen ő mondta: „Kérjetek és adatik nektek, hogy örömetek teljes legyen." Jézus nevében imádkoztak tehát.” (Ellen G. White: A te Igéd igazság 159. o.)
 
Amikor a Rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 10-13. versét olvastam, feltettem magamnak a kérdést: Valóban hiszem, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból? Egy távoli tantétel ez vagy személyes hitemmé vált? Akkor számomra itt és most azt jelenti Krisztus feltámadása, hogy nem kell reménytelenül tudomásul vennem a gyengeségeimet, mert az a Lélek, „aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő tibennetek lakozó Lelke által.” (Róma 8:11)

Neked mit jelent ma Krisztus feltámadása? Beépült-e már személyes hitéletedbe az örömüzenet: Krisztus feltámadt?! Emlékezel-e rá szüntelen?

Legyen áldott a napod!

vasárnap, június 26, 2016

Lehetsz fáradt



„Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”
Ézsaiás könyve 40:28-31


Tedd le az álarcot, előtte nem kell titkolóznod! Nem kell szerepeket játszanod, nem kell annak és olyannak mutatkoznod, aki és amilyen nem te vagy. Hozzá jöhetsz a mostban. Abban az állapotban, amiben éppen vagy. 

Ha majd kicsattansz az energiától, tettvágytól, élni akarástól, ne játszd meg a búskomor keresztényt! Jöjj Jézushoz, és engedd, hogy felhasználja a benned rejlő lendületet, és valami csodálatosat alkothasson veled! Isten oldalán lehetsz energikus, Isten oldalán nem kell a véka alá rejtened azt a belső pörgést, ami hajt egyre jobban előre. Isten tárt karokkal vár, és nem fogod látni, hogy fejét csóválva baljósan előrevetíti azt az időt, amikor már jártányi erőd sem lesz. És nem fogod hallani tőle gúnyos lekicsínyléssel, hogy "Ugye, megmondtam?"

De élhetsz éppen az ellenkező pólusban. Lehetsz az, akit megterhelt a hétköznapok szűnni nem akaró malomzúgása, aki már nem bírja tovább. Reggelente próbálod összekapargatni darabjaidat, foltozgatod lelked tömérdek szakadását, igyekszel valami használhatót összetákolni a romokból, ami kitart legalább koraestig, amikor majd a másnaptól rettegve erőtlenül zuhansz az ágyba. 

Isten előtt nem kell megjátszanod az erőset, nem kell szuperhős jelmezbe bújnod. Az Ő oldalán lehetsz fáradt. Lehetsz erőtlen, életúnt, akinek elege van. Elege van a taposómalomból, a fizikai, lelki kihívásokból. Elege van a Gonosz játszmáiból, a világ borzalmaiból, és érezheted úgy, hogy nincs már meg benned a következő lépés megtételéhez szükséges erő. 

Isten ekkor is ott van melletted. Isten, a Nagy, a Mindenható. Hagyd, hogy Ő legyen erős helyetted! Hagyd, hogy lehajoljon hozzád, bekösse sebeidet, megvígasztaljon, és feltöltsön, mert "erőd felett való út áll előtted". Engedd neki, hogy Isten legyen az életedben! Isten, aki felemel, aki ha kell, a vállain hordoz, vagy épp némán pihen veled a tó partján. 

De lehetsz a tipikus középső is, aki csendesen teszi azt, amit az élet rótt ki rá. Csendben és láthatatlanul. Nem pörögve, senkinek nem panaszkodva, egyszerűen éled a nagybetűs életet. Isten téged is tárt karokkal vár. Ha senki sem veszi észre, hogy milyen csodát alkotsz éppen, Ő látja, és nem siklik el felette vállrándítva. Ő ismeri minden kihívásodat, ismeri az örömeidet, nehézségeidet, és soha nem feledkezik meg rólad. Az Ő szemében nem vagy szürke kisegér, hanem az, akit a saját képére alkotott. Az Ő szemében nem egy vagy a sok közül, hanem az egyetlen, megismételhetetlen remekmű. Isten értékeli azt, aki vagy, és nem hagy magadra sohasem. 

Istennek kellesz. Úgy, ahogy vagy. Jöjj hozzá, akárhogyan is érzed magad! Hagyd a maszkot, a sminket, a retusálást. Legyél őszinte Hozzá és őszinte önmagadhoz! Előtte bátran felvállalhatod, megélheted az érzéseidet, legyenek azok bármilyen előjelűek. Lehetsz erős, lehetsz gyenge, lehetsz a csúcson és lehetsz a völgyben, lehetsz útközben felfelé vagy lefelé, neki számítasz. Szüksége van Rád, mert szeret, és a legjobbat akarja neked. 

Hát lásd meg ma reggel Őt olyannak, amilyen valójában! Tedd félre a torz képeket, és csodáld Isten valódi arcát! Ragadd meg a kezét, és éld át, éld meg az Ő oldalán mindazt, ami rád vár itt a földön és majd az újjáteremtett világban!