szombat, június 13, 2009

Minden a javunkra válik

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.”
Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezet 28. vers.

Arra tanít Pál, hogy nem az a döntő, hogy mi történik velünk, hanem az hogy hogyan hat ránk az, ami velünk történik. Egy hadvezért megkérdeztek, hogy a hadvezetésben milyen időjárást tart a legalkalmasabbnak. Így felelt: Mindegyik lehet előnyös, ha fel tudom használni. Akik Istent szeretik, azok tudják használni azt, ami velük történik.
Jézus a legrosszabbat, a kereszthalált is a legjobbra fordította. Az emberek legnagyobb gonoszságában jelentette ki a legnagyobb szeretetét. A legnehezebb helyzetben aratta a legnagyobb győzelmet: az árulás éjszakáján az Istennel való közösséget az úrvacsorát alapította.
A hitetlen ember hordozza a keresztet, a hívő ember használja a keresztet. Győztes életet él az , aki ezt megtanulta. Tehát nem az a döntő, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy mivé leszünk általa. A végső soron nem az a döntő, hogy jó vagy rossz történik velünk. Az eredeti szöveget így lehetne lefordítani: „minden együtt- munkálkodik a jóra”.
Urunk azt akarja, hogy a dolgokat ne magukban nézzük, hanem mindent az események összefüggésében. Nem külön-külön, hanem együtt. Vannak gyógyszerek, amelyek különböző anyagokból vannak összeállítva. Külön-külön mindegyik ártana, de együtt gyógyít. A keresztényeknek minden javukra szolgál: egyik esemény a másikkal, harmadikkal. De csak akkor, ha az Istent szeretik. Ez pedig azt jelenti, hogy mindent az Ő kezéből fogadnak el.

péntek, június 12, 2009

Egyedül az Úr az Isten

„Én, az Úr, vagyok a te Istened,
aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.”

2Mózes 20:2-3

Ez az ige a tízparancsolat első parancsolata. Mielőtt Isten elmondta népének, hogy mit vár el tőlük, a maga szabadító voltára emlékezteti őket: „kihoztalak téged a szolgálat házából”. Isten először mindig értünk tesz valamit, s azután várja el az engedelmességet. A mi szeretetünk, vagy a mi engedelmességünk már csak az Úr kezdeményező szeretetére, az Ő előre elvégzett szabadítására adott válasz lehet. Kegyelme megelőzi a velünk szemben támasztott követelményeit, ajándékai előtte járnak a ránk bízott feladatoknak. „Ő előbb szeretett minket” (1János 4:19), ezért támasztja velünk szemben azt az igényt, hogy mi szeressük Őt.

Dr. Szigeti Jenő a következőket jelenti ki: „Az első parancsolat fenséges üzenete az, hogy Isten elkötelezte magát mellettünk, annak ellenére, hogy bűnösök vagyunk, Tőle távol élünk. Kihozott a szolgálat házából, ezért cserébe csak egyet kér: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem!”. Életünk simuljon bele az Ő tenyerébe! Úgy ahogy vagyunk, gyarló, bűnös emberként adjuk oda életünket Neki! […] Isten maradéktalanul odaadja megát és vele együtt mindent az embernek. Ő így teremt értéket, s azt szeretné, ha szándékait, terveit elfogadnánk, hogy ne legyen semmi az életünkben, ami Isten helyét elfoglalná.” (Dr. Szigeti Jenő, Gátol vagy véd a tízparancsolat, Budapest, Esély Mozaik Kiadó, 2001, p.21.)

A 19. századi keresztény írónő, Ellen Gould White a következőkre tanít az első parancsolat kapcsán: „Jahve, az örökkévaló, az önmagában létező, a nem teremtett Isten, aki maga a forrása és fenntartója mindennek, aki egyedül jogosult arra, hogy őt illesse meg a legnagyobb tisztelet és imádat. Ezért az embernek tilos, hogy érzelmeiben vagy szolgálataiban az első helyet valaki vagy valami másnak adja, mert mindaz bálvány, ami az Isten iránti köteles szeretetünket csökkenti. Másik istent alkotunk magunknak, ha olyan szolgálatot végzünk, amely egyedül őt illeti.” (Ellen Gould White, Pátriárkák és Próféták, Budapest, Advent Kiadó, 1993. p.261-262.)


Az egyedüli, Mindenható Istenen felül más „kisisteneket” imádni értelmetlen és rendkívül veszélyes dolog. Ők nem tudnak megmenteni, vagy megóvni bennünket a veszélyektől, az élet útvesztőitől. A Mindenható Urat kell mindenekfelett szeretnünk, mert Ő szabadított és szabadít meg ma is minden „rabszolgaságból” bennünket. Imádkozzunk ma reggel azért, hogy életünkben, és szívünkben az első helyet a Szabadító Úr foglalhassa el. Így leszünk igazán boldogok, így lesz reményteljes és kiegyensúlyozott az életünk.

szerda, június 10, 2009

Jézus megmentő szándéka

"Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa ami elveszett"
Lukács evangéliuma 19:10



Amikor Jézus megmentő tettére gondolok, mindig eszembe jut a saját megtérésem története. Ismerem az elveszettség, a céltalanság, és a bolyongás érzését. Ismerem azt a hangot, ami végül megoldja a rejtélyt. Azt a rejtélyt, amit Sátán kelt a mi életünkben, a hang, ami csak mindig azt mondja, hogy véletlen kerültél ide, nincs semmi jó ebben és végül is mind meghalunk. A rejtélyt feloldja a szeretetről szóló üzenet. Szeretet, amit több volt mint Zákeus, és több mint én. Amikor nincs reményed, elvesztetted a fonalat, és nem tudod mit akarsz, akkor jön Jézus és minden megváltozik.

A megkeresés és megtartás két izomfeszítő gyakorlatot jelent. Megkeresni még csak könnyű az elveszetteket, de megtartani az már hosszasabb. Gondolok itt a gyülekezet missziós tevékenységeire. Jézus azonban mindkettőt megteszi érettünk. Nem adja fel, és nem végez fél munkát. Zákeus, a vámszedő bűnös volt, ezért a többiek elítélték Jézus magatartását, mert ők már régen lemondtak róla. Mi is gyakran lemondunk a másik emberről, akit ezzel sárba tiporunk, és elvesszük még a maradék önbecsülését is.

Jézus minden embert meg akar tartani. Nem számít milyen messzire ment. Ezért ma szeretne feloldani minket a kóros bűntudat érzése alól, és új, tiszta lapot adni. És még valamit szeretne.Ha te meg én úgyanugy megbocsátanánk egymásnak, mint ahogyan Ő. Ha nem mondanánk le a másik emberről, hanem megkeresnénk és megtartanánk őt. Lehet bármilyen termetű, vallású, anyagi helyzetű, mindenkinek helye van a közösségében. Legyen a mai nap egy nagyszerű lehetőség arra, hogy keressünk és megtartsunk. Vegyük észre a másik embert, akit az Isten mellénk állított.
Ne rémítsen meg a próba tüze!

„Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek.”
(Péter apostol első levele 4. fejezet 12. vers)

Néhány éve, egy meggondolatlan baleset kapcsán feleségemmel megtapasztalhattuk, milyen ereje van a tűznek.

Lefekvés előtt fürödni készültünk. Heni már a fürdőszobában volt és teliengedte a kádat. Gondoltam mielőtt én is követem, szerzek egy kis meglepetést, meggyújtottam egy kis mécsest, hogy mire kijövünk finom illat töltse meg a szobát.

A kádban beszélgettünk, mikor megkérdezte nem érzem-e, hogy füst, van. Nem éreztem semmit, de elárultam, hogy meggyújtottam egy kis mécsest és lehet annak a szagát érzi. Ő azonban kiszállt a kádból megnézni mi a helyzet.

Rohanva jött vissza, hogy ég a szoba. Először nem vettem komolyan, de aztán látva, hogy nem viccel, kiugrottam a kádból és a szobába lépve láttam, már lángol a függöny, az ágy, a TV.

Azonnal visszarohantunk a fürdőbe és a kádban levő vízzel sikerült végül eloltani a tüzet. Szerencsére nem sérültünk meg és, bár jó néhány holmink odaveszett, de a legfontosabb dolgok megmaradtak.

Mint utóbb rekonstruáltuk a történteket, a mécsest tartó üveg szétpattanhatott és a benne lévő kis gyertya az ágyneműre esett, ami meggyulladt.

Hogy mindebből mi a tanulság? Egyrészt, hogy nem szabad gyertyát őrizetlenül hagyni, akármilyen üvegburával árusítják is. Másrészt, a nőknek jobb a szaglása, mint nekünk férfiaknak. Harmadrészt Isten gondviselése nélkül másképp alakult volna a sorsunk.

Viszont egy valamit nagyon megtanultunk mindketten. Soha nem vettünk részt oltási gyakorlaton, soha nem gondolkodtunk azon, hogy mit tennénk, ha égne a lakásunk, nem készítettünk ilyen esetre terveket. Mégis azt tettük, amit kell.

Igen, mert a próba a vizsga ideje és nem a felkészülésé. Sokan eltervezik, mit és hogyan fognak tenni Jézus eljövetelét megelőző megpróbáltatásokban, de nem tudnak megállni, mert nem használják fel a ma lehetőségeit, hogy lélekben felkészüljenek.

Nekünk nem a váratlan helyzetekre kell felkészülnünk, hanem hogy bármi is történjék velünk, vagy körülöttünk, akkor se veszítsük el bizodalmunkat Megváltónkban.
„Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van.” (2Kor.3:5)

kedd, június 09, 2009

Az engedelmesség értéke

”Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!”

(1Sámuel 15,22)

Ma így mondanánk Sámuel után szabadon: Talán jobban tetszik az Úrnak a negyedévenkénti ájtatoskodás az úrvacsorán, a nagy értékű adományok szombatonkénti átadása, a folytonos bocsánatkérések embertársaid felé, mint az engedelmesség? Jobban tetszenek Neki az engedelmesség vágyának hiányában álcává silányult nagyszerű cselekedetek, mint az őszinte szív szava: nem tudok élni nélküled, tisztíts meg a bűneimtől?

Hányszor megyek arra a bizonyos negyedévenkénti ünnepre azzal a bizonyossággal, hogy mindent lerendeztem magam körül, helyezek el a kosárba számomra nagy összeget, kérek bocsánatot azoktól, akiket megbántottam (főleg a családomtól), indítékaim pedig tisztátalanok.
Vajon célt érnek-e a beépített egyébként helyénvaló kegyességi cselekedetek, vagy erről gondolkodnunk kell?

A Biblia felsorolni is nehéz lenne, hogy a fenti igén kívül még hány helyen, arról vall, hogy a hívő könnyen belesétálhat a legalizmus csapdájába. Mit is jelent ez?
„A legalizmus kifejezés keresztény berkeken belül használatos, a Törvényhez való ragaszkodást jelenti. A törvény alatt ebben az esetben természetesen Isten törvényét, tágabban véve a Bibliát, szűkebben véve a Tízparancsolatot értem. Ám ennek a ragaszkodásnak sajnos nem elsősorban az Istenhez való kötődés a fő ragasztója; a legalista sokkal inkább a paragrafusokba, a hagyományba, a betűbe kapaszkodik, mintsem annak szívbéli éltető erejébe, a Lélek belső szabadságába, vezetésébe. S ezen a ponton a törvény halállá, a hagyomány kötöttséggé, a paragrafus embertelenné válik. A legalista végeredményben a halál
szolgája. Csak sajnos meg van arról győződve, hogy az életről beszél.„
Forrás: http://mohabacsi.uw.hu/szovetnek/Izmus_04_legalizmus.pdf

Adjuk meg magunkat ma reggel a Szentlélek vezetésének, hadd döntsön Ő életünk legkisebbnek tűnő kérdéseiben. Figyeljük, hogyan formál át Jézus azzá az engedelmes emberré, akit eredetileg megteremtett bennünk, amíg a bűn meg nem rontott volna.

Nagy a mi Istenünk!

hétfő, június 08, 2009

Isten országa legyen az első

„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.”

Máté evangéliuma 6:33

Mai igénk önmagában is megállná a helyét, mert egy rendkívül fontos dologra világít rá. Mégsem szabad elfeledni, hogy Jézus az aggodalmaskodásról beszél, mikor Isten országára és igazságára irányítja figyelmünket. Nem is az a kérdés, hogy aggódunk-e vagy sem, hanem az, hogy miért?

Először is, az élet kemény. Rossz dolgok történnek jó emberekkel, rossz emberekkel és mindenkivel aki valahol a két csoport között van. Nem kivétel sem az egészséges sem a mélyen depressziós.
Másodsorban, az élet bizonytalan. Ez is egy nyilvánvaló dolog, de gondoljuk végig. Szeretünk felkészülni az előttünk álló eseményekre amennyire csak lehetséges. De mit érünk vele?
- Odafigyelhetünk az étkezésünkre és rendszeresen tornázhatunk, hogy megelőzzük a szív-infarktust. Felhalmozhatunk élelmiszert és vizet, hogy felkészüljünk esetleges katasztrófákra. De a lényeg mégis az, hogy a jövőt nem ismerjük. Mennyire vágyunk a megnyugvásra ebben a bizonytalan világban?
Aggódásunk, harmadik fő oka, hogy nem nálunk van az irányítás. Legalábbis amennyire mi tudjuk irányítani a dolgokat, az egyáltalán nem megnyugtató.
Az orvosok is megbetegszenek. Pénzügyi szakértő is elveszíti pénzét a tőzsdén. A rendőrt is kirabolják. Az ügyvédet is megvádolhatják. Rendes, szerető, felelősségteljes szülőket is elutasíthatják a tini vagy felnőtt gyermekei. Dolgozunk és dolgozunk, de semmi sem védi meg igazán a pénzünket és életünket.
Étkezetünk tisztán, élhetünk jó környezetben, a legjobb iskolába küldhetjük gyermekünket, megtehetünk mindent… de úgy tűnik ez sem elég. Minden erőfeszítésünk ellenére kerülhetünk bajba, lehetünk nyomasztó állapotban.


Mi lehet a megoldás?
1. Ismerjük fel, hogy az aggodalom nem old meg semmit. (27.v.) Az aggodalom nemhogy nem segít, de gyakran ront a helyzeten. „Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja.”(Péld 12:25).
2. Értsük meg, hogy Isten gondoskodik rólunk. (26, 28-30.v.)Isten velünk van, értünk van. Nemcsak megteremtett és hátradőlt – mint ahogy egyesek gondolják, hanem köztünk él, és aktívan cselekszik.
3. Tegyük helyére az értékrendünket. Túl sokat aggódunk, mert rossz dolgok miatt aggódunk. Például amíg egy tinédzser a pattanásaival van elfoglalva, addig a szüleit egész más dolgok aggasztják.

Hogyan ad megoldást Isten országa és igazsága aggasztó problémáinkra?
Miről van itt szó? Ha Istent keressük, ő majd hitünkért, hűségünkért cserébe biztosítja megélhetésünket? Miközben olvassuk a Bibliát, valaki tele pakolja a hűtőszekrényt? Imádkozunk és ki lesz fizetve a villanyszámlánk? Erről beszélne Jézus? Vagy arról, hogy mi az életünk súlypontja? Merre vesszük az irányt? Mire koncentrálunk?


Sokat időztem már gondolatban Isten országáról. Főleg a jövőbeni dicsőségesről (Jelenések 21-22. fejezet). Ezekre gondolva minden itteni átértékelődik. Minden hiábavalóság. Bármilyen tartalmas az életünk, ha nem leszünk Isten országában – múló pára az egész. Ezért kell vágyódni Isten országára. Isten országa, királysága – Isten uralma. A világban és életünk felett. Nagy Istenünk van. Hatalmas és mindenható. Isten országra gondolva – semmi aggodalomra nincs okunk.