Egyedül az Úr az Isten
„Én, az Úr, vagyok a te Istened,
aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.”
aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.”
2Mózes 20:2-3
Ez az ige a tízparancsolat első parancsolata. Mielőtt Isten elmondta népének, hogy mit vár el tőlük, a maga szabadító voltára emlékezteti őket: „kihoztalak téged a szolgálat házából”. Isten először mindig értünk tesz valamit, s azután várja el az engedelmességet. A mi szeretetünk, vagy a mi engedelmességünk már csak az Úr kezdeményező szeretetére, az Ő előre elvégzett szabadítására adott válasz lehet. Kegyelme megelőzi a velünk szemben támasztott követelményeit, ajándékai előtte járnak a ránk bízott feladatoknak. „Ő előbb szeretett minket” (1János 4:19), ezért támasztja velünk szemben azt az igényt, hogy mi szeressük Őt.
Dr. Szigeti Jenő a következőket jelenti ki: „Az első parancsolat fenséges üzenete az, hogy Isten elkötelezte magát mellettünk, annak ellenére, hogy bűnösök vagyunk, Tőle távol élünk. Kihozott a szolgálat házából, ezért cserébe csak egyet kér: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem!”. Életünk simuljon bele az Ő tenyerébe! Úgy ahogy vagyunk, gyarló, bűnös emberként adjuk oda életünket Neki! […] Isten maradéktalanul odaadja megát és vele együtt mindent az embernek. Ő így teremt értéket, s azt szeretné, ha szándékait, terveit elfogadnánk, hogy ne legyen semmi az életünkben, ami Isten helyét elfoglalná.” (Dr. Szigeti Jenő, Gátol vagy véd a tízparancsolat, Budapest, Esély Mozaik Kiadó, 2001, p.21.)
A 19. századi keresztény írónő, Ellen Gould White a következőkre tanít az első parancsolat kapcsán: „Jahve, az örökkévaló, az önmagában létező, a nem teremtett Isten, aki maga a forrása és fenntartója mindennek, aki egyedül jogosult arra, hogy őt illesse meg a legnagyobb tisztelet és imádat. Ezért az embernek tilos, hogy érzelmeiben vagy szolgálataiban az első helyet valaki vagy valami másnak adja, mert mindaz bálvány, ami az Isten iránti köteles szeretetünket csökkenti. Másik istent alkotunk magunknak, ha olyan szolgálatot végzünk, amely egyedül őt illeti.” (Ellen Gould White, Pátriárkák és Próféták, Budapest, Advent Kiadó, 1993. p.261-262.)
Az egyedüli, Mindenható Istenen felül más „kisisteneket” imádni értelmetlen és rendkívül veszélyes dolog. Ők nem tudnak megmenteni, vagy megóvni bennünket a veszélyektől, az élet útvesztőitől. A Mindenható Urat kell mindenekfelett szeretnünk, mert Ő szabadított és szabadít meg ma is minden „rabszolgaságból” bennünket. Imádkozzunk ma reggel azért, hogy életünkben, és szívünkben az első helyet a Szabadító Úr foglalhassa el. Így leszünk igazán boldogok, így lesz reményteljes és kiegyensúlyozott az életünk.
