Az Isten Báránya
Egy ismerős arcot könnyen felismerünk ott, ahol számítunk rá: az orvost a rendelőben, a postást a postaláda körül, egyenruhában rendezkedve. Ami viszont nehézséget okoz, az ugyanezeket a személyeket teljesen váratlan helyen beazonosítani. Az orvost a Balaton partján, vagy a postást a színházban, öltönyben, nyakkendőben már nehezebben szúrjuk ki, mint "természetes közegében". Ezért nem ismerte fel a nép a mesebeli álruhás Mátyás királyt (pedig az orra bizonyára lebuktatta volna) és Metropolis lakossága Supermant, amikor éppen szemüvegben játssza Clark Kentet.
Jézus is ezzel a problémával szembesült, mikor a saját népe nem akarta felismerni benne azt, aki ő valójában: maga a földre jött Isten. Gondolták őt mindennek: tanítónak, prófétának, sőt, még próféták reinkarnációjának is (bármily bizarr), csak éppen a fától nem látták az erdőt. Pedig nem véletlenül jött titkolózás nélkül — ha valaki tényleg kíváncsi volt, ő színt vallott, hiszen pont ez volt a cél: mindenkivel megismertetni az igazi Istent.
A probléma ma is hasonló. Megszokott helyeken felismerjük Jézust — a templom falán, kereszten függve, az úrvacsorai kenyér roppanásában, vagy a prófétikus zsoltárok soraiban — de a szokatlan helyeken, ott, ahol nem számítunk rá, vajon rajtakapjuk-e ahogy valami istenit tesz? Felismerjük-e a Mestert a szomszéd arcvonásaiban, a főnökünk irodájában, vagy az autópálya forgatagában? Meglátjuk-e az Isten Bárányát ott, ahol nem gondolnánk, hogy feltűnik?
Mert egy dolog biztos: az Isten, aki egykor eljött hozzánk bemutatkozni, ma is fel-felbukkan közöttünk.
