Szentségre hív az Úr
"Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja."
Kicsit úgy érzem magam, mint Pál apostol érezhette, amikor megírta a thesszalonikai gyülekezetnek szóló levelet. Annyi minden van, amit írhatnék, de amit írnék, egyszerre végtelenül evidens, és felfoghatatlanul nehéz.
Tegyük fel, hogy ajándékba kapsz egy világ körüli utazást egy szegény barátodtól. Összegyűjtötte az összes pénzét, eladta a vagyonát, csak azért, hogy aztán megvehesse neked azt a biankó jegyet, ami bárhova elrepít, és hozzá egy nagy doboz filmet is kaptál. Oda mész, ahova csak szeretnél, all inclusive, a barátod mindent állt. Ehhez azonban neki mindenről le kellett mondania, eladta a házát, az autóját, sőt, hitelt vett fel, csak hogy te elmehess. Ő semmi mást nem vár cserébe, csak hogy sok szép fényképet hozz neki az egyiptomi piramisokról, a Szabadság-szoborról, a kínai nagy falról, és az óceánról.
Te pedig fogod a biankó jegyet, és a szomszéd falu buszmegállójában ellövöd a harminc tekercs filmet, amit kaptál tőle.
Kereszténynek lenni egyszerűen azt jelenti, hogy Krisztushoz hasonlítasz. Nem a bőrszínedben, a szakállad hosszában, vagy a szóhasználatodban, hanem a hozzáállásodban. Vagy mondhatnám inkább, hogy Hozzá-állásodban, mégpedig Istenhez. Jézus bemutatta, hogyan lehet Istennel összhangban, valóban bűntelenül élni, a követőivel, a keresztényekkel pedig szerződést kötött. Ez a szerződés nem aláírt papírokban, hanem ráutaló magatartásban került megkötésre.
Ne haragudj, elég kacifántosan fogalmazok ma, hadd tisztítsam ki a képet. Adott a thesszalonikai gyülekezet, akiket Pál nagyon jól ismer. A levele negyedik fejezetében pedig kénytelen leírni, hogy “Kedves testvérek, értsétek meg végre, hogy a keresztény ember nem csalja meg a házastársát, és nem forgatja ki a pénzéből a másik embert, különösen nem a saját hittestvéreit.” A fejezet átirata tőlem.És gondolhatnánk, hogy keresztény emberek számára ez a kérdés evidens. De a tapasztalat azt mutatja, hogy nem így van. Ezért felfoghatatlanul nehéz erről írni. Pedig az Istennel kötött szerződésünk ráutaló magatartáson alapszik, és így a kérdés leegyszerűsödik: aki nem viselkedik keresztényként, az nem keresztény. Nem hasonlít Krisztusra. És sokszor milyen nagy a különbség Közte és köztünk!
Isten azt várja tőlünk, hogy megszentelődjünk, tehát leegyszerűsítve a dolgot, olyanná váljunk, mint Jézus Krisztus. Aki nem csal, nem hazudik, nem él kicsapongó, erkölcstelen életet, “a megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki.” (Ézs 42:3) Nem kis célt állított elénk. Pál azonban biztosít bennünket arról is, hogy az, aki keresztényi életet kíván élni, mindenki megkapja a Szentlélek segítségét. Milyen csodálatos segítség ez!
Isten biankó jegyet adott a kezedbe, kedves olvasó, mint ahogy tette mindannyiunkkal. Csak rajtunk áll, hogy mit teszünk vele: élünk, vagy visszaélünk a lehetőséggel? Ő szentségre hív bennünket: hogyan válaszolunk a hívására?
